Egyéb kategória

Anyaként a rúdon – kipróbáltam, beleszerettem, most elárulom, mik az előnyei

Néhány hónapja nagy kedvenccé vált a rúdfitnesz. Ez a sport nemcsak nagyfokú edzettséget, rugalmasságot kíván, de erősíti a (hordozás miatt erősen igénybe vett) hátat és hajlékonyabbá tesz, valamint folyamatos fejlődésre ad lehetőséget.

vous - 2017.08.25.
Anyaként a rúdon – kipróbáltam, beleszerettem, most elárulom, mik az előnyei

Emlékszem, amikor a főiskola elején elkezdtünk anyukámmal aerobikra járni, ahogyan nőtt az edzettségünk, úgy jártunk egyre többször edzeni, de a napi egy edzésen túl nem igazán volt hova továbblépni. A rúdtáncban, pontosabban a rúdtáncnak eme sportos változatában, a rúdfitneszben az tetszik a legjobban, hogy minden órán fejlődik az ember, egyre erősebb, egyre hajlékonyabb lesz, és így egyre nehezebb, látványosabb mozdulatsorokra, pózokra képes.

Emlékszem, első órán a rúdra sem tudtam felmászni, most pedig két hónap után már kéz nélkül, csak lábbal is képes vagyok magamat megtartani.

A rúdfitnesz kőkemény izommunka, de már az első órákon lehet sikerélménye az embernek. Minden anyukának (a mi csoportunkba egyébként 14–55 éves korig járnak csajok) csak ajánlom, próbálja ki, de kezdésnek inkább az őszi, hosszú nadrágos időt javaslom, mert bizony míg nem elég erős az ember, lesznek kék foltok!

Objektum doboz

Objektum doboz

Edzésre menet

A rúdfitnesz másik nagy előnye, hogy nem kell súlyos edzéscuccot magammal cipelni, nem kell hosszasan öltözni, egyszerűen csak leveszem az utcai ruhámat, ami alatt már ott lapul a fürdőruhaalsóval párosított fürdőruhafelső vagy fitnesztop.

Hogyan néz ki a szettem pontosan, és hogyan variálom? Kattintsatok a blogomra, megmutatom.

Engel Nóra rúdtánc pole dance

Elsőre úgy éreztem magam, mint Bridget Jones a tűzoltórúdon – Kipróbáltam a pole dance-t, és imádtam!

A kezemet a szívemre téve – ha tudnám mozgatni – jelenleg azt mondanám, bocsi, ma nem tudom elmesélni, milyen volt életem első rúdtáncórája. Hogy miért? Mert a laptopot is alig bírtam felnyitni, a gépelésről ne is beszéljünk. De a világért sem venném el a kedveteket tőle, ráadásul az élmény sokkal több annál, mint hogy „jó volt, jó volt, de fáj mindenem”.

A cikk folytatását ide kattintva olvashatjátok el.

Ajánlott cikkek