Egyéb kategória

Hogy mi a kulcs a boldogsághoz? A dalai lámától megtudhatjátok!

Láma napunkon írhatnék akár a lámákról is, de úgy gondolom, talán hasznosabb, ha a dalai lámáról, vagyis Tibet spirituális vezetőjéről, illetve annak tanításairól írok nektek. Ezeket érdemes időközönként újra és újra elolvasni, hogy bölcsebbek, megfontoltabbak, boldogabbak, kiegyensúlyozotabbak lehessünk, és hogy valóban tudjunk élni, és értékelni tudjuk az élet szépségeit. Coelho helyett következzenek tehát azok a sorok és életbölcsességek, amiket érdemes elolvasni és érdemes fejben tartani!

vous - 2017.10.17.
Hogy mi a kulcs a boldogsághoz? A dalai lámától megtudhatjátok!

Ha nincs időtök se magatokra, se másokra, úgy érzitek, hogy úgy telnek a napok, mintha egy mókuskerékben lennétek, amiből nem tudtok kiszállni, vagy csak nem érzitek magatokat hasznosnak és boldognak, egy kicsit üljetek le. Figyeljetek befelé, és olvassátok el a következő idézeteket, hátha másképp látjátok majd utána a mindennapokat, a saját életeteket.

„Akinek a száját megégette a forró leves, az a nyers halat is fújja” – így tanuljunk a hibáinkból!

„Akinek a száját megégette a forró leves, az a nyers halat is fújja” – így tanuljunk a hibáinkból!

Veletek is előfordult már, hogy a homlokotokra csapva rádöbbentetek, „jaj, már megint ugyanabba a hibába estem”? Amikor valamit elbaltáztatok, akkor és ott, azonnal meg is fogadtátok, hogy máskor nem léptek bele ugyanabba a folyóba. Könnyelmű ígéretek ezek, de inkább fel kéne tennünk a kérdést, hogy miért. Miért nem tanulunk igazán soha a saját hibáinkból?

Hogy mi lehet a baj?

A dalai láma szerint hiába lett ennyire fejlett a világ, ettől csak boldogtalanabbak lettünk. Már nem érezzük magunkat hasznosnak, tönkretesz a szorongás és a létbizonytalanság, az aggódás és a kétségbeesés.

Hogy szerinte mit tehetünk ez ellen?

Ha jobban odafigyelünk magunkra és egymásra, ha többet segítünk másoknak. Ha önzetlenebbek vagyunk! A képlet egyszerű: minél többet segítünk másokon, annál hasznosabbnak érezhetjük majd magunkat, és annál boldogabbak leszünk.

Találkoztatok már olyan emberrel, akinek bár jó munkája, egzisztenciája volt, és alapvetően nem lett volna oka panaszra, ő mégis magányosnak és boldogtalannak érezte magát? Valószínűleg azért, mert úgy érezte, nincs rá szükség…

Forrás:
Depositphotos

Pedig ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy boldogan éljünk, ezért a láma azt tanácsolja nekünk, hogy kezdjünk azzal minden napot, hogy hálát adunk azért, amink van, és hogy tegyük fel magunknak a kérdést:

Mit tehetek annak érdekében, hogy visszaadhassam azt a sok jót, azt a törődést, amit másoktól kapok? Hogyan segíthetek másoknak?

Persze nem elég, ha elméletben futtatjuk le ezeket a gondolatokat, ha lehet, minél többet ültessünk át a gyakorlatba. Ne csak üres lufikat pufogtassunk! Érdemes tehát elindulni ezen az úton, és időközönként elővenni a láma tanításait, mert rengeteg dolgot tanulhatunk tőle, egyszerű, közérthető és kivétel nélkül mindenkit érintő bölcsességeiből:

  • hogy merjük megélni az életet – a jó és a rossz oldalával együtt,
  • hogy használjuk ki minden pillanatát,
  • hogy élvezzük annak szépségét,
  • hogy a lehető leginkább törekedjünk a boldogságra!
Induljon jól a hetetek: relaxáljatok gyönyörű buddhista idézetekkel!

Induljon jól a hetetek: relaxáljatok gyönyörű buddhista idézetekkel!

„Tibet, a 'tiltott ország' évszázadokon át vonzotta a legelszántabb utazókat és felfedezőket. A Himalája hatalmas láncaitól védve és a mesterségesen választott elszigeteltség következtében azonban hosszú időn át megőrizhette titkait, s úgy élt az emberek képzeletében, mint valami távoli, sejtelmes, misztikus föld a „világ tetején”. Nem véletlen, hogy a buddhista vallás és bölcsességek nagyon vonzzák a rohanó világban élő nyugatiakat.”

És ha ez még nem lenne elég, következzen most 18 tanítás tőle, amin érdemes elgondolkodnunk a jobb és kiegyensúlyozottab élet reményében:

  1. Örökre jegyezd meg: az igaz szerelem és a nagy megvalósítások hatalmas áldozattal járnak.
     
  2. Amikor veszítesz az életben, ne veszítsd el a leckét is, amelyet az élet adni akart neked.
     
  3. A teljes földi léted alatt sose feledkezz meg a következőkről: az önmagad iránti tiszteletről, mások tiszteletéről, és a felelősségteljességről, amely tetteidet kíséri.
     
  4. Habár késztetést érzel arra, hogy felejts, mikor csalódott vagy, jusson mindig eszedbe: sokszor az, hogy veszítettél, a legnagyobb szerencsét jelenti számodra.
     
  5. Tanuld meg jól a szabályokat, hogy tudd okosan megszegni őket.
     
  6. Ne engedd, hogy egy kis vita tönkretegyen egy nagy barátságot.
     
  7. Abban a pillanatban, amikor rájössz arra, hogy hibáztál, lépj közbe, és igyekezz kijavítani a baklövéseidet.
     
  8. Mindennap tartogass időt arra, hogy a magad társaságában lehess.
     
  9. Tárd ki a karjaid a változás felé, de ne engedd, hogy az értékeid távozzanak tőled.
     
  10. Ne feledd, hogy a hallgatás sokszor a legjobb válasz lehet.
     
  11. Élj kifogástalan, becsületes életet, hogy akkor, amikor megöregszel, és visszatekintesz, még egyszer örülhess az életednek.
     
  12. A meleg és szeretetteljes családi légkör az alapja az életednek.
     

    „Találj rá a kreativitásodra!” – Hogy minden napot öröm legyen megélni

    „Találj rá a kreativitásodra!” – Hogy minden napot öröm legyen megélni

    Ha egyre inkább szomjaztok a személyes élmények megélésére, hogy tartalmas időt tölthessetek a családdal, barátokkal, hogy több inspirációra leljetek, hogy legyen énidőtök, hogy befelé figyelhessetek, hogy visszanyúlhassatok a gyerekkorotokba, amikor még igazán értékeltétek az élet apró örömeit – még ha csak gesztenyét is gyűjtöttetek épp –, amikor megéltétek a flow-t, az igazi, természetes, örömteli pillanatokat, a következő könyvajánló nektek szól!

  13. Ha nézeteltérésed akad a szeretteiddel, csakis a jelenen vitatkozzatok. A múltat sosem jó belekeverni.
     
  14. Oszd meg a tudásod, ismereteidet. Ez a legjobb módszer az öröklétre.
     
  15. Légy szelíd a földdel.
     
  16. Egyszer egy évben látogass el egy olyan helyre, ahol még sosem jártál.
     
  17. Emlékezz arra, hogy a legjobb és leghelyesebb kapcsolat az, amikor az egymás iránt érzett szeretet felülmúlja az egymás iránti szükséget.
     
  18. Ítéld meg a sikereidet úgy, hogy azokhoz a dolgokhoz viszonyítod, amelyekről le kellett mondanod, hogy azt megszerezd.
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.