Egyéb kategória

Harry herceg és Meghan Markle eljegyzésének története – interjú

Harry herceg és Meghan Markle eljegyzésének bejelentése után a pár egy hosszú interjút adott, amiből többek között kiderül a lánykérés minden apró részlete. 

vous - 2017.11.28.
Harry herceg és Meghan Markle eljegyzésének története  – interjú

Harry herceg és Meghan Markle eljegyzését november 27-én jelentették be hivatalosan. A közlemény kiadása után a pár a Kensington-palota kertjében fogadta a sajtót, majd interjút is adtak a Guardiannak, amelyben elmesélték az eljegyzés történetét.

Objektum doboz

Az eljegyzés november elején történt a Kensington-palota kertjében, egy átlagos este, sütögetés közben.

Egy csodálatos meglepetés volt számomra, nagyon édes volt, természetes és romantikus!

– mondta Meghan, aki azt is elárult, hogy Harry herceg letérdelt elé, mikor feltette a nagy kérdést. Sőt, annyira izgatott volt, hogy nem bírta kivárni, amíg Harry befejezi, azt kérdezgette tőle, mikor mondhat már igent.

Harry herceg és Meghan Markle két éve alkot egy párt, és elmondásuk szerint soha nem töltöttek két hétnél hosszabb időt egymás nélkül.

Objektum doboz

Az interjúból az is kiderül, hogy

Harry herceg saját maga tervezte az eljegyzési gyűrűt,

és Diana hercegnő ékszergyűjteményéből származó gyémántokat is tartalmaz. 

Objektum doboz

Meghan Markle már többször is találkozott Erzsébet királynővel, és elmondása szerint rendkívül felemelő érzés volt, főleg, hogy már nagymamaként is megismerhette a királynőt. 

A teljes interjút alább megnézhetitek!

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.