Egyéb kategória

Az álomdesszert: narancsos tiramisu kávé és mascarpone nélkül

A tiramisu verhetetlen sikerdesszert, rengeteg változata létezik, és mára tulajdonképpen szinte minden babapiskótával rétegezett krémes desszert erre a névre hallgat. Míg az eredeti finomság mascarponéval, tojással és kávéval készül, mi most kiváltottuk ezeket a fő alapanyagokat, és kókuszkrémmel készítettük. Mennyei finom, selymes és krémes, álomkönnyű a textúrája – és az elkészítése is!

vous - 2018.01.13.
Az álomdesszert: narancsos tiramisu kávé és mascarpone nélkül

A tiramisu igazi kalóriabomba, a piskóta, a cukor, de főleg a mascarpone dobja meg az isteni finom energiatartalmát, így most kicsit spóroltunk, és a 45%-os zsírtartalommal bíró mascarpone helyett kókuszkrémmel próbáltuk ki a nyilem-nyalom finomságot.

ételek neve

Hogyan ejtjük helyesen a külföldi ételek nevét? A VOUS-lányok tudják!

Előkerült az üveggömb, amit ezúttal közismert, ám többféle kiejtéssel a köztudatban létező ételek neveivel töltöttünk meg. Mire az üveggömb megtelt, öt bátor VOUS-lány felsorakozott, és izgatottan állt neki a harmadik „kiejtős videónak”. Biztattam őket, ez most más lesz, jók leszünk.

A kókuszkrém nem azonos a kókusztejszínnel. Utóbbi 28-30% zsírtartalommal bír, és többnyire konzervként kapható, ráadásul normál szobahőmérsékleten szétválik zsírra és vízre, amitől nehezen kezelhető. 

Addig a kókuszkrém csak 9-10%-os, és általában homogén, krémesen sűrű, leginkább papírdobozban kapható, és mindent tud, amit egy sűrűbb tejszínnek tudnia kell – csak kevesebb zsírtartalommal, 100% növényi alapanyagból. Remek tulajdonsága, hogy alapból kellemesen édeskés, és nagyon jól felverhető habnak, ami szuper alternatíva lehet laktózérzékenyeknek.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért kattintsatok a Cookta oldalára!

Forrás:
Depositphotos
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.