Egyéb kategória

Egy brit lánynak sikerült – a magyar 20 évesek hogyan tudnának saját lakást venni?

A napokban futott a hír, hogy egy 20 éves brit lány önerőből saját lakást vásárolt magának. Önerő értsd: szülői segítség nélkül, spórolással. Jennie Crockart 20 évesen egy közel 42 millió forint értékű lakást tudott magának venni, úgy hogy 16 éves kora óta spórolt... de mi a helyzet a hasonló korú magyar fiatalokkal?

vous - 2018.01.29.
Egy brit lánynak sikerült – a magyar 20 évesek hogyan tudnának saját lakást venni?

Sokat hallani arról, hogy a 30-as évek elejére tolódik az első gyermekvállalás időpontja – ezt a  Fundamenta országos kutatása is alátámasztja. A 25-35 év közöttiek körében végzett országos reprezentatív kutatásból kiderül, hogy a többség a harmincas éveinek elejére tervezi első gyermeke megszületését. A 26-27 évesek 10 éven belül, a 29-30 évesek pedig 1-3 éven belül látják reálisnak a gyermekvállalás kérdését.

A megkérdezettek közel háromnegyede úgy gondolja, hogy

  • a stabil párkapcsolat,
  • a biztos állás és
  • a megbízható anyagi háttér mellett
  • a saját lakás is fontos a gyermekvállaláshoz.

Családalapítás szempontjából a három legfontosabb kritérium lakásvásárláskor a biztonságos környék (94%), az egészséges levegő (91%), és a jó infrastruktúra (87%). A válaszadók 86 százaléka örülne olyan otthonnak, ahol biztosítani tudja gyermekének a külön szobát és sokan tartják fontosnak a jó közlekedést is (83%).

A saját lakás megteremtését a megkérdezettek legnagyobb arányban lakáscélú megtakarításból és hitelből látják reálisnak,

de sokan bíznak a családi segítségben is. A szakértő szerint érdemes előre gondolkozni, és időben félretenni az otthonteremtésre, hogy rendelkezésre álljon a megtakarított összeg, amikor aktuálissá válik a gyerekkérdés. De az időben elindított, állami támogatással kiegészített lakástakarék is sokat segíthet. 

mérges dühös nő

6 mondat, amit mindenki megkap, ha 25+ évesen még a szüleivel lakik

Ahogy betöltöttem a 24-et többször a fejemhez vágták már, hogy miért nem költözöm el otthonról. Nos, ennek nagyon egyszerű és érthető oka(i) van(nak), mindjárt ki is fejtem. Ez az alapkérdés pedig vonz magával még néhány számomra szintén érthetetlen kérdést és elgondolást. Megpróbálom őket megválaszolni, ám előtte hadd idézzek egy klasszikust: „Anyámmal élek, Babettával járok, macskám van, és ne legyek kemény?”

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.