Egyéb kategória

Jó hatással lehetnek a fiatalabb testvérek az egészségünkre – ezért!

Mert még ha gyerekkorunkban elő is fordult, hogy olykor-olykor azt kívántuk, bárcsak ne lenne kishúgunk vagy kisöcsénk, akire mindig vigyázni kell, meg foglalkozni, játszani vele, ahelyett, hogy a saját általános vagy középiskolás életünket élhettük volna a magunk gondjával-bajával, szóval azért a lelkünk mélyén bizonyára akkor is nagyon szerettük a kistestvérünket. Most pedig még 5 plusz okunk is van rá, hogy hálásak legyünk a létezésükért, merthogy így hathatnak az egészségünkre a fiatalabb testvérek.

vous - 2018.02.28.
Jó hatással lehetnek a fiatalabb testvérek az egészségünkre – ezért!

Empatikusabbak lehetünk

Egy nemrég közzétett tanulmány szerint ugyanis a testvérek közötti kapcsolat, interakció és kommunikáció, valamint az empátia fejlődése eddig nem ismert kapcsolatot fedeztek fel a kutatók.

Eszerint a fiatalabb és az idősebb testvérek is pozitívan hatottak a másik empátiájára, hozzájárultak annak fejlődéséhez.

Boldogabbá tehetik a későbbi éveket az életünkben

Még ha gyerekkorunkban nem is volt teljesen felhőtlen a kapcsolatunk a testvéreinkkel, az élet későbbi szakaszaiban ez jellemzően jobbra fordul, stabilizálódik, és ez a szoros, szeretetteljes kapcsolat hozzájárulhat a mentális jólétünkhöz akár hosszú éveken, évtizedeken keresztül. Ez pedig egy pozitívabb életszemlélethez vezethet. Olyan tényezőket fordíthat jó irányba, mint például az általános hangulatunk, az egészségünk, segíthet depresszió, szorongás esetén, vagy hogy ne érezzük magunkat magányosnak.

A cikk itt még nem ért véget, a folytatásért irány a Ridikül oldala! 

Forrás:
Unsplash
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.