Egyéb kategória

„Három gyerekkel nem tehetem meg, hogy ne kövessek el mindent a betegség kialakulásának kockázatcsökkentéséért”

2013-ban hónapokon át tartó médiavihart kavart Angelina Jolie, amikor a New York Timesnak mesélt megrázó, embert próbáló és egyben sokak számára erőt adó történetéről, miszerint megelőző célzattal amputáltatta melleit. Az eljárás azóta egyre elterjedtebb, a téma azonban továbbra is megosztó mind a nők, mind az orvosok körében. A hollywoodi példakép után ideje megismerni Túróczi Réka, hobbifutó, triatlonista és háromgyerekes édesanya történetét, akire már nem csak inspiráló sporteredményei miatt tekinthetünk hétköznapi hősként. 

vous - 2018.03.13.
„Három gyerekkel nem tehetem meg, hogy ne kövessek el mindent a betegség kialakulásának kockázatcsökkentéséért”

Túróczi Réka neve a futók, hobbifutók, blogkedvelők számára biztosan nem ismeretlen: Réka, azaz irunmom a több mint 45 ezer követővel büszkélkedő Instagram oldalán nap mint nap osztja meg futással kapcsolatos tanácsait, edzésterveit, és élményeit.

Objektum doboz

Objektum doboz

A 39 éves triatlonista, és magát hobbifutónak nevező Réka eddig is inspiráló lehetett édesanyák, nők, lányok számára egyaránt, a hét elején megosztott története azonban minden eddiginél fontosabb témára hívja fel a figyelmet. 

Fricska a ráknak

A legfrissebb posztja 15 óra alatt több ezer lájkot és kommentet gyűjtött, ami nem is csoda, ugyanis személyes történetét mesélte el, ami bizony ember feletti erejét bizonyítja. A futóanya tavaly decemberben veszítette el édesanyját, akinél 43 évesen diagnosztizáltak mellrákot, majd 60 évesen petefészekrákot. Réka ezután egy drasztikus, de fontos lépésre szánta magát.

Bár egészséges vagyok, de három gyerekkel nem tehetem meg azt a luxust, hogy ne kövessek el mindent a betegség kialakulásának kockázatcsökkentéséért.60-80% esélyem van mellrákra, 30-40% petefészekrákra. 

Objektum doboz

– írta Réka, aki a hét elején átesett a kétoldali profilaktikus masztektómián, de mint mondta, élete legjobb döntése volt és "no para", néhány hét és újra újult erővel veszi fel futócipőjét. 

kerdojel

Mi az a profilaktikus masztektómia?

A profilaktikus masztektómia az emlők preventív célból való eltávolítását jelenti. 

"Az emlőrák kialakulásért felelős gén a BRCA1 és a BRCA2. Genetikai vizsgálatokkal lehet kideríteni, hogy a páciens esetében mekkora az emlőrák kialakulásának a valószínűsége. Emlőeltávolító műtétre megelőző céllal kizárólag nagyon magas genetikai kockázat esetén kerülhet sor." (WEBBeteg)

A megelőzés érdekében történő emlő-, valamint petefészek eltávolító műtét kérdését és létjogosultságát minden embernek szíve joga vitatni, ahhoz azonban kétség sem fér, hogy mind Angelina Jolie, mind Túróczi Réka döntése emberfeletti bátorságra és erőre vall. 

A bátorságuk pedig nem ér véget a műtétsorozatok végezetével, hiszen az, hogy nyilvánosság elé álltak egy szintén embert próbáló, de fontos lépés volt részükről:

történetükkel ugyanis számtalan nőnek adhatnak erőt, számtalan nő szemét nyithatják fel, és számtalan életet változtathatnak meg – ezért pedig nem lehetünk elég hálásak. 

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.