Biztosan te is érezted már úgy, hogy bármi történhet, ő ott áll melletted, és nem történhet semmi baj. Ha minden összeomlik körülötted, ő akkor is melletted fog állni. Elég volt, hogy csak melletted feküdt, és már a felhők fölött jártál. De, rá kellett jönnöm, hogy magasból lehet nagyot zuhanni.
Megcsaltak, de mindezt elképzelhetetlennek gondoltam. Voltak árulkodó jelek, de nem akartam elhinni, hogy ez valóban velem történik meg, hiszen szeretjük egymást, boldogok vagyunk és mindent megadunk a másiknak. Mégis miért tette ezt velem? Végtelennek tűnő percekig csak azon gondolkodtam, hogy ennyit érek? Ennyit ért az együtt töltött idő? Az a rengeteg kaland, nevetés, szerelem? Először arra gondoltam, hogy biztosan a másik lány volt a hibás, hiszen magától soha nem tenne ilyet az, aki véd engem. Az igazi mélypontom ott volt, amikor észrevettem, hogy nemcsak ő, hanem én is hazudok magamnak: a hűtlenséghez két ember kellett, ő is benne volt, akkor mégis miért akarom felmenteni? A válasz egyszerűen az, hogy még mindig szeretem.
Minden fájdalom és kín ellenére szeretem, és ragaszkodom hozzá azok után is, hogy elárult.
Azután rájöttem, hogy egyetlen megoldás, ha brutálisan őszinte leszek magammal, hiszen, ha ennyit értem neki, akkor valójában nem is szeretett igazán. Ez a fájdalmas felismerés segített ahhoz, hogy rájöjjek, valószínűleg nem ért többet neki a kapcsolatunk, az én szeretetem. Ezt követte a kétség, hogy megbízhatok-e bárkiben is, akire rábízhatom szerelmem, s nem fog átverni. Van értelme reménykedni? Vagy egyszerűen csak fogadjam el, hogy egyszerűbb a már ismert fájdalommal együtt élni, bezárkózni, így legalább nem bánthatnak mások. Hiszen mások is élnek így, nem lennék egyedül ezzel, és amúgy sem kell más szánalma. Ez egész jól működött a ráébredésemig, hogy nem vagyok jól. Nem tudok koncentrálni, nem tudom elvégezni a feladataim sem, elszakadtam a környezetemtől, és már a teljes életem csak a megcsalás és fájdalom körül kering. Tönkreteszem magam az önemésztésben, önbecsülésem semmi, egy olyan ember miatt, aki nem érdemel meg engem, mégis ezt teszem.
Újra kellett építenem magamat a romjaimból, hiszen annyi minden vár még rám. El kellett fogadnom az árulást, és azt, hogy rajtam áll, hogyan megyek tovább, és reménykednem kell abban, hogy van olyan a világban, aki igazán értékeli mindazt, ami bennem van. Újra teljes életem lehet, amit megoszthatok a szerető párommal.
Hosszú volt mindezt átélni, de hozzájárult ahhoz, hogy ma már másképp szemléljem a történteket, higgyek magamban, mert értékes ember vagyok. Fájdalmas volt mindezt átélni, de egy dolgot ajánlhatok mindenkinek: hagyjatok elegendő időt arra, hogy elengedjétek, és megtegyétek saját felfedezéseiteket. Sokszor nehezebb megtenni egy lépést, mint mocsárban sétálni, de menni fog, ahogy nekem is ment. Én is a végére akartam gyorsan jutni, elfelejteni a fájdalmat, és újra boldognak lenni. Sietni akartam, de csak arra volt jó, hogy becsapjam magam, és visszaessek. De egy dolgot mindenképp megtanultam: erős vagyok, és ezt is meg tudom csinálni. Ahogy te is.
