Egyéb kategória

Még gyerekként elköltözni otthonról? Akik ezt az utat választották

Az önállósodás egy fontos pillanata az, amikor elköltözöl a szüleidtől, és önálló életet kezdesz. Ez sokaknál az egyetem miatti költözéskor következik be, vannak azonban olyanok is, akiknek sokkal hamarabb elkezdődik ez a folyamat. Mi az előnye és hátránya annak, ha kollégista vagy már középiskolában?

vous - 2021.12.04.
Még gyerekként elköltözni otthonról? Akik ezt az utat választották

Bár középiskolások és gimisek körében nem olyan gyakori a kollégiumi élet, mégis, vannak, akik ezt az utat választják, vagy egyszerűen nincs lehetőségük arra, hogy enélkül oldják meg a suliba utazást.

Ennek természetesen pozitív és negatív oldala is van:

1. Hamarabb önállósodsz

Sokkal könnyebben fogsz tudni döntéseket hozni, valamint kiállni magadért. Mivel magadra vagy utalva, így egyszerűbb lesz akár egyetemi éveid alatt is kézben tartanod az életedet. Kolis körülmények között könnyű verzióban próbálhatod ki a felnőtt életet.

2. Kiszakadsz az otthoni közegből

Még ha jó kapcsolatod is van a szüleiddel, akkor sem árt, ha kicsit kipróbálod az önálló életet. Kollégiumi körülmények között nem vagy száz százalékban magadra hagyva, mégis az otthoni közegtől távol, egyedül is kipróbálhatod magad.

lány vonattal

Bár a nagy szabadság biztosan jól hangzik számodra, az azonban kihívást jelenthet.
Forrás:
Pexels

3. Egyedül kell megoldanod a problémáidat

Bár a nagy szabadság biztosan jól hangzik számodra, az azonban kihívást jelenthet, hogy a mindennapokban nem tudsz a szüleidre hagyatkozni. Maximum felhívni tudod őket, de fizikai jelenlétükkel nem tudnak támogatni. Ez ijesztő gondolat lehet, de hidd el, megéri kipróbálni.

4. Be kell osztanod a pénzed

Figyelned kell arra, hogy mire és mennyit költesz. Ez azt jelenti, hogy neked kell bevásárolnod, fizetned a suliban az extra költségeket, és mindent abból, amit otthonról viszel. Ezt az összeget nem költheted el felesleges dolgokra, hisz a legtöbben egyébként is csak annyit kapnak, amennyi feltétlen szükséges.

Szabó Veronika

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.