Egyéb kategória

Birtokolni akar a párom, már nem bírom tovább a nyomást

A párom minden ébren töltött percet együtt akar tölteni, amikor pedig mégsem vagyunk együtt, minden lépésemről tudni akar. Szeretem, de már úgy érzem megfulladok.

vous - 2021.12.12.
Birtokolni akar a párom, már nem bírom tovább a nyomást

Csabival valamivel több mint egy éve kezdődött a kapcsolatunk, és mivel a Covid miatti bezártságban nem sok lehetőségünk volt házon kívül randizni, így egyből elég sok időt töltöttünk együtt és fel sem tűnt, hogy észrevétlenül elkezdtünk szinte együtt lakni. Bár már az első hónapokban kaptam tőle megjegyzéseket azzal kapcsolatban, hogy milyen elfoglalt vagyok, mindig vicces köntösbe bújtatta, és nem vettem a részéről panaszkodásnak még úgy sem, hogy nem tartom magam különösebben elfoglalt embernek. Van munkám és pár barátom, de ennyi.

birtoklas02

Elég sok időt töltöttünk együtt és fel sem tűnt, hogy észrevétlenül elkezdtünk szinte együtt lakni.
Forrás:
Pexels.com

Mivel könyvelőként dolgozom egy nagy cégnél, az év végi hajtás elég őrületes, de én már megszoktam. Bár minden nap fáradtan esek haza – ilyen ez a popszakma – már az életem részévé vált a dolog. A barátomnak azonban ez az első ilyen szezonja velem, így amikor elkezdtem jóval később hazaérni, mint a megszokott, és  napközben is alig volt már időm az üzeneteire válaszolni, már nemcsak vicces megjegyzéseket kaptam, hanem kemény szemrehányást:

“Semmibe sem veszel engem, teljesen hihetetlen, hogy ennyi munkád legyen. Biztos, hogy hamarabb is haza tudnál jönni, simán nem akarsz, hanem eldumálod az időt”.

Én akár tíz órát is gürcölök az irodában, és amikor hazaérek, sértődötten néz rám és úgy érzem még azt sem hiszi el igazán, hogy tényleg az irodában voltam. Sosem vádolt meg azzal, hogy megcsalom vagy hazudok neki, de egyre jobban azt érezteti, hogy én járok tilosban, pedig ilyesmiről szó sincs. Mindig elmondom neki, amikor felhozza, hogy mennyi a munka, de a következő alkalommal mindent kezdhetek elölről.

Ha a barátaimmal találkozom, mindig szomorkodik, hogy miért nem inkább ketten csinálunk valamit, pedig nyilván nem barátnőzök minden másnap, és őt sem hagyom faképnél, ha épp elterveztünk valamit.

Belefáradtam a magyarázkodásba és abba is, hogy mindig bűntudatom van vele szemben, akkor is, ha az aggodalmai teljesen indokolatlanok. Mivel szeretem, nem bírom, ha szomorú. Szeretnék olyan megoldást találni, ami neki is jó és nekem is, és nem akarom megvárni, hogy tovább romoljon a helyzet, mostanában ugyanis már munka közben is fel szokott hívni valamilyen ürüggyel, hogy megtudja éppen hol vagyok és mit csinálok.

birtoklas

Mivel szeretem, nem bírom, ha szomorú. Szeretnék olyan megoldást találni, ami neki is jó és nekem is.
Forrás:
Unsplash.com

Félek, hogy ha így mennek tovább a dolgok, akkor odáig is elfajulhat a dolog, hogy már a barátaimmal sem találkozhatok, és a szemrehányás és ellenőrizgetés helyére valami sokkal durvább lép majd. Nem akarom megvárni, amíg egy elnyomó kapcsolatban találom magam. 

Vagy lehet már késő? 

Eszti történetét Király Etel jegyzetelte le.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.