Névtelen terv (4) (1)

Segítség, pornófüggő a barátom! Ez normális?

Rolival Tinderen ismerkedtünk meg. Elsőre úgy tűnt, igazi "szerelem első látásra" kapcsolat lesz a miénk, de sajnos csalódnom kellett...

Régen éreztem ennyire jól magam bárkivel is. Tényleg egy hullámhosszon voltunk már az elejétől kezdve, hasonló volt a humorunk, hasonlóan gondolkodtunk a világ dolgairól. Okos és kedves volt, ráadásul határozottan a zsánerem. Tényleg nagy reményeket fűztem hozzá.

Be kell vallanom, általában túl hamar ugrok fejest a kapcsolataimba, nem hagyok időt, hogy kibontakozhassanak dolgok, legyen szó a szexről vagy az első "Szeretlek!" kimondásáról. Most úgy gondoltam, muszáj ezen változtatnom, ha törik, ha szakad, hagyok időt magamnak és a páromnak is. A legnagyobb örömömre Roli is támogatott ebben az elképzelésemben. Tényleg egy álompasi - ajnároztam a barátnőimnek többször is, hisz rég találkoztam olyannal, aki a lassabb ismerkedés híve lenne.

Kár, hogy nem ugyanabból az okból odáztuk a szeretkezést.

A randik mind remekül sikerültek, és bár a szex még váratott magára, az üzenetváltások egyre gyakrabban fulladtak szexcsetelésbe és erotikus képek küldözgetésébe. Iszonyatosan beindítottak a kis fantizálgatások, még sosem tudtam ennyire megnyílni valaki előtt ilyen téren. Alig vártam, hogy fizikailag is egymáséi legyünk. Az egyik randi után megbeszéltük, folytassuk végre az estét a hálószobában. Tudat alatt már készültem erre, így az egyik legszexibb fehérnemű szettem lapult a ruhám alatt, halkan szólt a zene, mondhatni tökéletes volt a minden.

Egy ideje ment az előjáték, de úgy tűnt, akármit csináltam, nem tudtam kellően hangulatba hozni…

Valószínűleg kiült rám a csalódottság, ugyanis meg sem kellett kérdeznem, hogy van-e valami baj, magától leállította a dolgot. Nyugtatni próbált, hogy én tökéletesen csinálok mindent, csak elég kimerítő napjai voltak, fáradt, nem tudja most magát felhozni. Bár kicsit sértette a női önbecsülésemet, megértő társ módjára viselkedtem, végül egymás karjaiban aludtunk el. Reggelre végre "megjött az ihlet", de közel sem olyan volt, mint ahogy azt elképzeltem. Amiket az üzenetekben írt, azok közül semmi nem valósult meg. A következő pár együttlétünk nem volt rossz, de furcsálltam, hogy többször nem élvezett el, ha pedig igen, akkor mindig maga szerette befejezni. Ráadásul nem is minden találkán került sor szexre. Már kezdtem arra gyanakodni, hogy van valakije mellettem, azonban egy nála töltött estén megvilágosodtam.

Épp zenét szerettem volna betenni a laptopján, amikor a megnyitott böngészőre rákattintva pornóoldalak tömege jelent meg a szemem előtt. Mivel épp a konyhában szorgoskodott, lecsekkoltam egy-kettőt, és mit ne mondjak, a két csaj és egy pasi felállás volt a leglightosabb közülük. Hát ezért nem elég neki, amit eddig az ágyban csináltunk? 

Névtelen terv (3)
Felvillant a piros jelzőlámpa a fejemben: nem normális, hogy hagyom, hogy eszközként használjon bárki is a kielégülésre!
Forrás:
Canva.com

A "sima" szex már nem olyan izgató?

Lehet, naiv voltam, de éreztem, hogy kezdek beleszeretni Roliba, így megpróbáltam túllendülni a furcsa érzésen a gyomromban, és eldöntöttem: érte bevállalok olyan dolgokat is, amiket még sosem próbáltam. Így előálltam azzal az ötlettel, hogy mi lenne, ha az egyik filmet nézve tenne magáévá. Kicsit fura volt a helyzet, amit az is tetézett, hogy szinte le sem vette a szemét a filmről, miközben bennem volt. Bár én kevésbé élveztem, mint eddig, az ő elégedettsége miatt próbáltam ugyanúgy lelkesedni a dolog iránt.

Ezután szinte alappá vált, hogy nincs szex pornó nélkül.

Kipróbáltunk még néhány dolgot, amik akár izgalmasak is lehettek volna, de mindig úgy éreztem, hogy nem partnerként, hanem tárgyként tekint rám. Hasonlóan kezdett el viselkedni velem az ágyban, mint a pasik azokkal a nőkkel a videókban. Legutóbbi alkalommal olyan erősen kezdett el fojtogatni, hogy komolyan megrémültem, és szex közben elsírtam magam. Láttam rajta, hogy tényleg megbánta a dolgot, próbált nyugtatni, de bennem akkor megváltozott valami. Felvillant a piros jelzőlámpa a fejemben: nem normális, hogy hagyom, hogy eszközként használjon bárki is a kielégülésre!

Ezután volt egy nagy beszélgetésünk, ahol én bevallottam neki, hogy nem érzem rendben azt, hogy csak extrém módokon tud velem kielégülni. Bár mindketten próbáltunk megértőek lenni a másikkal, mégsem happy enddel zárult a dolog, ugyanis kimondta azt, amit igazából lelkem mélyén már rég tudtam. Ő a pornó nélkül szinte nem tud létezni, és egyre kevésbé izgatja fel bármilyen tényleges fizikai kapcsolat, még ha szerelmes is belém. Én is az voltam - sőt talán még mindig- de végre megtanultam magamat előtérbe helyezni, és kilépni olyan szituációkból, amelyek komoly sérülést okozhatnak nekem. Az túlzás, hogy sértetlenül megúszta a lelkem ezt a "kalandot", de a leckét örökre megtanultam.

Kitti történetét Novák Regina jegyezte le.