Ádámmal tíz éve alkotunk egy párt, öt éve vagyunk házasok és két gyerekünk van. Van egy autónk, egy soroksári lakásunk és egy nagy halom mindennapos, apró-cseprő problémánk. Teljesen átlagos család vagyunk, de persze mint sok más nő, én sem gondoltam soha, hogy valaha szembe kell néznem a rettegett szörnnyel, amíg egyik nap véletlen rá nem néztem a férjem telefonjára. Tényleg véletlen volt, soha nem süllyednék olyan mélyre, hogy kutakodjak a férjem után. (Nem is azért, mert nem tartom helyesnek, hanem a büszkeségem miatt.) Azonban egyik este filmet néztünk, amikor kiment a mosdóba, és a telefonját otthagyta a kanapén. Amikor meghallottam a jól ismert “pinget”, reflexből odanéztem és megláttam, amit nem kellett volna.

Az üzenet feladója: Eszter, a szöveg: “Ez tetszik, és azután mit csinálnál?”

Azonnal elfogott a hányinger, és a film hátralevő részét úgy ültem végig, hogy éreztem, omladozik az életem. Több sem kellett, muszáj volt tudnom, mivel állok szemben. Még aznap este nekiláttam végigböngészni Ádám összes profilját és a frissebb posztjain lévő lájkokat, hogy megtaláljam azt a bizonyos Esztert. Hamarosan arra a következtetésre jutottam, hogy csak a volt gimis osztálytársa lehet az, aki maga is egy kisfiú anyukája, és évek óta Manchesterben él családostul. Legalább abban biztos lehettem, hogy szexi üzeneteken kívül más nem történhetett közöttük, a csaj még a legutóbbi osztálytalálkozóra sem tudott hazajönni a Covid miatt.

Forrás: Pexels

Bár részben megnyugodtam, mivel a chatelgetés sokkal kevésbé volt borzalmas annál, mint amit elképzeltem, ezt az érzést hamarosan felváltotta a bizonytalanság: akkor most engem megcsaltak? Mégis mit mondjak Ádámnak? Mutasd az üzeneteidet, hadd látom miről is beszélgettek? Minek számít az, ha csak írogatnak egymásnak szórakozásból, de sem fizikailag nem történt semmi, és nem is szerelmesek egymásba?

Úgy éreztem, olyan szürke zónában ragadtam, amiből nem tudom, hogy is lehetne kimászni.

Bármennyire is meglepő, ebből az állapotból a saját anyósom lendített ki. Egy vasárnapi látogatás alkalmával segítettem neki a konyhában, és mint általában, hamarosan arra terelte a szót, hogy a rég halott apósom mennyi szeretőt tartott. Mindig felhozza a témát, engem már meg sem lep. Neki is jár, hogy ventillálhasson. Ahogy a szokásos mondókáját fújta, rájöttem, hogy én nem akarok így élni. Inkább a halál, mint egy olyan kapcsolat, ahol úgy teszek, mintha mit sem tudnék a férjem hűtlenségéről.

Még aznap este leültettem Ádámot, és őszintén elmondtam neki, mit láttam és mit gondolok. Mindent beismert. Hónapok óta ment a dumálgatás, időnként meglehetősen korhatáros tartalommal. Azonnal szörnyen elszégyellte magát, láttam rajta, hisz’ ismerem. Ennek már három hete, azóta olyan kiskutya képpel ugrál körbe, hogy már én érzem magam kellemetlenül. Tudom, hogy ügynek ezzel egyáltalán nincs még vége, hisz a valós probléma valahol mélyebben van a kapcsolatunkban, és nem tudom mi lesz a következő fordulat: válás vagy megoldás?

Brigi