20 év házasság alatt mint minden nőnek, nekem is megfordult a fejemben, hogy mi lesz, ha a férjem elhagy egy fiatalabb nőért, de gyorsan félre is söpörtem, mint képtelen ötletet. Ennyiben végül igazam lett, hiszen nem is egy fiatalabb nőért hagyott el, hanem egy idősebbért.
Az egész elképesztően sablonosan kezdődött. Hirtelen “sokáig dolgozott”, sokat telefonozott, és amikor megcsörrent a telefonja, mindig azonnal lelépett a szobából. Már nem volt rám kíváncsi, és a gyerekeknek is kevesebb figyelmet szentelt, mint általában. Mindennaposak lettek az extrém hangulatingadozások, ingerlékeny volt, amikor hétvégén velünk “kellett” lennie, utána pedig figyelmes és bűnbánó a korábbi hideg viselkedése miatt.
Amikor elhagyott, és nem sokkal később bejelentette, hogy összeköltözik a barátnőjével, számomra szinte azonnal összeállt a kép, rájöttem, hogy mindvégig viszonya volt. A legnevetségesebb az egészben, hogy ő még azóta is teljes mellszélességgel tagadja, hogy a házasságunk és a kapcsolata között átfedés lett volna.
Tehát elhagyott, egy nap egyszer csak bejelentette, hogy elköltözik és ennyi volt a házasságunk.
Amikor megtudtam, hogy együtt fog élni egy másik nővel, akkor automatikus egy velünk egyidős, negyvenes csajt képzeltem el. Meglepő módon, amikor megtudtam, hogy a volt szerető/jelenlegi új nő, akár a kiskamasz gyerekeim nagyanyja is lehetne, és nálam másfél évtizeddel idősebb, akkor hatványozott megaláztatás helyett igazából feloldozást éreztem.
Valamiért nem hatalmasodott el rajtam az az érzés, hogy engem félredobtak és megaláztak.
Nem az történt, hogy a férjem annyira boldogtalan volt a mi családunkban, hogy keresett magának egy másik fatal feleséget, akivel új családot alapíthat, hanem az, hogy annyira boldogtalan volt a mi családunkban, hogy egyáltalán semmilyen családot nem akart. Keresett magának egy idősebb nőt, aki már felnevelte a saját gyerekeit, így még véletlen sem akar majd tőle gyereket, majd ellovagolt a naplementébe.
Történt azonban valami, amire végképp nem számítottam. Míg a férjem eltűnt a szeretőjével az életünkből, rájöttem, hogy mennyire nyomorult voltam én is az ő boldogtalansága miatt. Érthető, hogy mennyire nyomasztotta őt a családi élet felelőssége és a kötöttség, de amiatt, hogy ő nem tudta elfogadni, hogy kisgyerekes szülőként háttérbe szorulnak a személyes vágyai, legalább is erre az időre, annyira boldogtalan lett, hogy engem is sikerese lehúzott a mélybe.
Amikor lelépett, és kigyógyultam a kezdeti sokkból, lassan elkezdtem érezni, hogy szép az élet. 80 kiló súlytól szabadultam meg a férjem képében, és rájöttem, mennyivel könnyebb az élet, ha nem vagyunk elégedetlenek vele kapcsolatban. Igen, nem minden rózsás. Nehéz egyedül és a gyerekekkel is vannak mindennapos gondok, de mindig arra gondolok, hogy a nehézségek együtt járnak az élettel, és az, hogy keresztülmegyek rajtuk, csak annyit jelent, hogy élek, ami nem is olyan rossz.
Mara történetét Király Etel írta le.
