Talán kevés olyan nő van, akinek még sosem mondták, hogy „persze, mert te csak a rosszfiúkra buksz, a rendes srácoknak már esélye sincs”, hogy ezzel lelkiismeret-furdalást keltsenek benne – olykor sikeresen. Felmerül azonban a kérdés, vajon tényleg a rendes fiúk azok, akikre nem bukunk?
Miért ne tennénk? Lehet, hogy tinédzser, vagy húszéves fejjel még izgalmas az állandó macska-egér játszma, vagy a kevésbé elérhető férfiak, mert bennük látjuk a kihívást, de eljön az a pont, amikor benő az ember feje lágya, és tényleg olyan partnerre vágyik, aki megbízható, kedves és akivel biztonságban érezheti magát.
Miért kosarazzuk ki hát ezeket az önmagukat „kedves srácnak”, vagy „jófiúnak” valló pasikat?
Hát azért, mert annyira mégsem kedvesek, mint azt gondolják. Elsősorban melyik az a valóban rendes férfi, aki ezt a tulajdonságát lépten-nyomon hangoztatja, majd mikor netalántán nem jönne neki össze a kiszemelt partner, akkor azt ezzel az amúgy pozitív tulajdonsággal próbálja megmagyarázni?
Az ilyen férfiak általában pontosan ugyanazt akarják, mint a tradicionális értelemben vett „rosszfiúk”, csak a módszereik mások. Míg a rosszfiúk nem próbálnak másnak tűnni, mint amik valójában, addig egy „kedves srác” egy álarc viselése által próbálja megkapni, amit akar. Ilyenkor érdeklődő, figyelmes és előzékeny, hogy aztán ezt jól szemre hányhassa, ha esetleg nem írsz neki vissza kellő gyorsasággal, vagy ha nem akarsz lefeküdni vele.
Amikor téged, vagy esetleg az általa „rosszfiúnak” vélt férfi társait leszólja, azzal saját magát próbálja egy magasabb pozícióba emelni, amiben ő az erkölcsileg felsőbbrendű, aki hiába küzdött kiszemeltje szívéért, hoppon maradt. Ne vedd magadra, ha valaki emiatt próbál szeretetre nem méltó nőként beállítani, hiszen ha így tesz, akkor minden bizonnyal nagyon távol áll tőle a valódi kedvesség.
