Aki volt már hosszabb távon szingli, az pontosan tudja, hogy néha akarva-akaratlanul, (de inkább akarva) kiköthetünk egy srác lakásán úgy, hogy aznap ismertük meg egy szórakozóhelyen. Nem szégyellem, nekem is volt néhány egyéjszakás kalandom, viszont ezek közül is van egy kiemelkedő, amit sosem fogok elfelejteni…
Két barátnőmmel egy fülledt nyári éjszakán úgy döntöttünk, hogy nyakunkba vesszük Budapestet és kibulizzuk magunkat. Mindhárman a szingli csajok szinte gondtalan életét éltük, jó néhány fájdalmas szakítással a hátunk mögött, ezért csak arra vágytunk, hogy kalandozzunk egy kicsit az éjszakában.
A kedvenc belvárosi szórakozóhelyünkre mentünk, amit most külön nem neveznénk meg, de egy igen népszerű helyről beszélünk. Nem meglepő módon zsúfolásig tele volt bulizókkal, de ez minket cseppet sem zavart, így hát belevetettük magunkat a partiba.
Egyik felest ittuk a másik után, miközben egyre felszabadultabban táncoltunk.
Természetesen, a körülöttünk legyeskedő srácoknak sem kellett több annál, hogy kicsit illuminált állapotba kerüljünk, egyből el is kezdtek közeledni hozzánk. Viszont bármennyire próbáltak szétválasztani minket, a barátnőimmel ragaszkodtunk ahhoz, hogy együtt maradjunk.
Hajnali 2 környékén már kezdett kicsit alábbhagyni a lendületünk, a vad táncolást pedig felváltotta a három sráccal való beszélgetés a szórakozóhely egy csendesebb részén. Nem hittem, hogy ilyen megtörténhet, de teljesen normális egyetemista srácokba botlottunk bele, és feltűnően jól szót értettünk velük.
Körülbelül két órája ismerhettük csak egymást, mikor kiderült, hogy együtt bérelnek egy lakást a közelben, és felhívtak magukhoz mindannyiunkat.
Forrás: Pexels
A lányokkal úgy voltunk vele, hogy amíg egymás mellett vagyunk, addig semmi gond nem történhet, ezért belementünk. Én viszont különösen vonzónak találtam az egyik srácot, ezért szinte borítékolható volt számomra, hogy hova tart ez az egész.
Nem is tévedtem nagyot, ugyanis amint beléptünk a lakásba, a srác kézen fogott, hogy “megmutassa nekem a szobáját”. Az összes berendezés közül viszont csak az ágyára emlékszem, és arra, hogy életem egyik legkínosabb szituációjába kerültem. Elég gyorsan a lényegre tértünk, nem is igazán volt hova tovább ragozni a szituációt, de mikor kérdőre vontam a védekezéssel kapcsolatban, csak pislogott rám.
Közölte, hogy ő nem hajlandó gumit használni, mert abban semmit nem érez, és undorodik tőle.
Köpni-nyelni nem tudtam a döbbenettől, de szerencsére annyira fejbe vágott az, amit mondott, hogy nem vesztettem el a józan ítélőképességemet. Megfordult a fejemben, hogy egy alkalomból ugyan mi baj történhetne, de nem engedtem, hogy a vágyaim irányítsanak. Villámgyorsan magamra húztam a ruháimat és kiviharzottam a nappaliba.
Barátnőim a kanapén aludtak betakarva, ami megnyugtató látvány volt számomra, én viszont egy percet sem akartam tovább maradni a lakásban. Hagytam nekik egy üzenetet, hívtam egy taxit, és hazamentem.
Bea történetét Szatmári Gabriella dolgozta fel.
