Egyéb kategória

Melyik gyerekkori szabálynak örülnétek felnőttként?

Gyerekként annyi szabályt be kell tartanunk, ha nem akarunk pár órát sarokban állva tölteni. Az évek múlásával viszont ezek a szabályok új értelmet nyernek, hisz végre mindent „szabad”. De ilyenkor már a régen izgalmasnak tűnő csintalanságok nem is annyira izgalmasak. Hogy mikre gondolok? Mutatom! 
vous - 2015.07.05.
Melyik gyerekkori szabálynak örülnétek felnőttként?

Ismeritek az érzést, amikor gyerekként valami olyat csináltatok, amit nem is lett volna szabad? Annyira jó volt, ugye? Később pedig ezek a csintalanságok legálissá váltak, és mára már kényünk-kedvünk szerint elkövethetjük őket. De lehet, hogy már nem is annyira izgalmasak?

Villanyoltás? Még ne!

Emlékeztek, amikor ki lett adva, hogy 8 óra után villanyoltás és alvás? Ti pedig a takaró alatt vagy a csukott ajtó mögött még órákig ébren játszottatok a kedvenc játékotokkal. De jó is volt! Na de mi van ma? Ma bizony egy-egy fáradt nap után már jólesne akár 8 órakor is aludni, ehelyett még van, hogy ilyenkor is dolgoztok.

Anya, a későbbi busszal megyek, nem baj?

De bizony, hogy baj! Régen ezért nem kaptunk dicséretet. Pedig mi ettől éreztük magunkat igazán nagylánynak, milyen izgalmas is volt egy barátnős délután után lekésni a buszt és egy későbbivel menni. Ma meg teljesen borul a napunk, idegesek leszünk, és azonnal újratervezünk, ha az orrunk előtt megy el a busz.

A tiltott kóla a legfinomabb

Este 6 után cukrosat? Isten ments! Pedig régen de jól is esett a tiltott cukros üdítő, főleg, amikor azt mondták, hogy ne igyunk, mert nem fogunk tőle aludni. Na, akkor volt csak igazán finom!

Délutáni alvás, te kincs!

Mennyire borzasztó volt, amikor a finom ebéd után következett az alvásidő. Hiszen még úgy játszottunk volna, mesét néztünk volna, vagy bármit, csak aludni ne kelljen. Ma meg… Nincs is jobb, mint délután teli hassal kidőlni. Főleg, hogy ez már csak a hétvégéken adatik meg, máskor csak sóvárogva gondolunk vissza az irodában ezekre a csodás pillanatokra.

Az a bizonyos vonzó pocsolya

Hú, de nehéz is volt megállni eső után, hogy ne ugorjunk bele a legnagyobb pocsolyába, ugye? Na jó, ne túlozzunk, nem volt nehéz, hisz mindig beleugrottunk, édesanyánk nagy bánatára. Hallom is a fülemben: „Oda a tiszta ruha, most megint moshatjuk ki a kabátodat” és társai. Szegény, ma már annyira átérezzük ezt. Hisz ki akarna vizesen, koszosan hazavánszorogni bárhonnan is? Főleg azzal a gondolattal, hogy csináltunk magunknak egy pluszházimunkát.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.