Lélek

A legfurcsább álmok, amelyek szerelmet jósolnak

Június 13-a férjjósló, szerelemvarázsló nap. A jóslást azonban nem csak magatok idézhetitek elő, megteszik helyettetek az álmaitok is - igaz, olykor-olykor elég különös formában. Összegyűjtöttem a legérdekesebb álmokat, amelyekről biztos nem is sejtenétek, hogy szerelmet vagy akár épp szakítást jósolnak.

vous - 2015.06.13.
A legfurcsább álmok, amelyek szerelmet jósolnak

Abrosz

Ha fehér abrosz jelenik meg az álmotokban, ráadásul az asztal helyett a fejetekre terítve, akkor lehet egy kis okotok az aggodalomra. Jelenthet ugyanis változást egy régi szerelemben, de akár egy új boldogtalan kapcsolat kezdetét is üzenheti. 

Alsóruha

Szerencsére mi már nem igazán tudjuk, milyen is alsószoknyát viselni, de azért ha ilyen köszön vissza az álmotokban, akkor lehet örülni. Főleg, ha színes, hiszen akkor közeli szerelem várható. Azt pedig csak remélhetitek, hogy a párotok álmában nem szerepel, hiszen ha férfi álmodik alsóruhával, az már bizony nővadászatot jelent.

Apáca

Meglehetősen furcsa, ha egy apáca jelenik meg az álmotokban, ugye? Főleg, ha ez az apáca ti magatok vagytok. Ez az átváltozás nem is jelent túl jót, ugyanis az üzenete nem más, mint hűtlenség a szerelemben.

Bajusz

Már egy ideje mindenhol bajuszt látni és az is megeshet, hogy az álmotokban is visszaköszön egy-kettő. Nem kell félni, nem fogtok huszárantennát növeszteni, azonban ha álmotokban láttok egy kunkorodó bajuszt, akkor lehet, hogy szerencsések lesztek a szerelemben.

Bazsarózsa

A bajusz mellett az idei év egyik legtrendibb virága is jót ígér. Nemcsak szép lesz az álmotok a mesés virágtól, de még a szerelemben is szerencsések lehettek.

Göndör haj

Ha a való életben szerettek is romantikus loknikkal pompázni, az álmokban nem jelent túl jót, ha begöndörödnek a fürtök. Félő, hogy reménytelen szerelem van kialakulóban.

Harisnya

Szexi harisnya ide vagy oda, jobb, ha az álmok mezején nem húztok magatokra ilyesmit, hiszen akkor megeshet, hogy elbúcsúzhattok a szerelmetektől.

Hóember

Furcsa lenne, ha ilyen nyári melegben épp egy hóemberrel álmodnátok, de ha mégis, akkor új szerelemnek vagy akár gyermekáldásnak is örülhettek.

Pelikán

A nagy csőrű madár jót ígér, mindent elbíró szerelem várhat rátok, ha őt látjátok az éjjel.

Szentjánosbogár

A világítóbogár megjelenésének szintén örülni kell. Hiába a csúnya külső, a szentjánosbogár bizony a szerelem bogara.

Ajánlott cikkek