Éhség, szomjúság, szörnyű halálfélelem: hajótöröttek az óceánon

Romantikus fantáziálások tárgya és rengeteg film témája a hajóbaleset. Persze csak akkor, ha piszokszerencse kíséri a hajótörötteket, akik csodával határos módon kicselezik a cápákat, megélnek nyers halon is, majd álomszép, lakatlan szigeten várják a mentőcsapatot.

A valóság azonban messze esik a rózsásra festett legendáktól: akik túlélnek egy hajókatasztrófát, koránt sincsenek túl a nehezén: szenvednek az éhségtől, szomjúságtól, a magánytól és szörnyű halálfélelem gyötri őket. Az életösztön azonban erős hajtóerő, néha legyőzi a lehetetlent is. Íme, néhány fantasztikus módon életben maradt hajótörött története.

A mélység fogságában

2013. május 26-án indult útjára egy nigériai vontatóhajó, amin a 29 éves Harrison Odjegba Okene dolgozott szakácsként. Egy hatalmas viharban a hajó felborult és elsüllyedt. Harrison épp a vécében tartózkodott, amikor bekövetkezett a tragédia. A víz sodrása azonban a hajó belsejébe, egy tiszt kabinjának a vécéjébe sodorta, ahol egy légbuborék keletkezett. Másfél napig volt a másfél négyzetméteres helyiségben, egy szál alsónadrágban, koromsötétben. Később átúszott a kabinba, letépte a fal faborítását és azon fekve lebegett tovább, miközben fogalma sem volt arról, hogy meddig lesz elég az oxigén, vagy van-e még túlélő rajta kívül a hajó roncsain. A búvárok hatvan óra után bukkantak rá, bár őt is halottnak hitték, ő megragadta az egyik búvár kezét, hogy jelezze, életben van. A mentés során további hatvan órát kellett egy de kompressziós kamrában töltenie, hogy szervezete hozzászokjon a felszíni nyomáshoz. A mentésről videó is készült, amely bejárta a világot.

Cápák között

Dan és Kate Suski nyaralásukat egy hajókirándulással szerették volna megkoronázni, de a hajó elektromos rendszere meghibásodott, a víz betört a motortérbe, a hajó pedig elsüllyedt. Egy ideig várták a mentőcsapatot, de hiába, ezért szakadó esőben, háromméteres hullámok között, a cápáktól rettegve úszni kezdtek a part felé. Több, mint fél nap úszás utána értek először partot, de csalódniuk kellett. A magas sziklák miatt nem tudtak kimászni, ezért még további másfél kilométert kellett úszniuk, mire találtak egy homokos partszakaszt. Az egész éjszakát egy erdőben töltötték, teljesen átfagyva, fürdőruhában, falevéllel takarózva. Másnap talált rájuk egy pásztorfiú, és értesítette a rendőrséget. A hajó kapitányát és az egyfős legénységet  azonban azóta sem találták meg.

Madárvér és magány

José Salvador Alvarenga és segítője cápa halászatra indultak a mexikói Costa Azulból. Hajójuk viharba keveredett és kisodródtak az óceánra. Tizenhárom hónap múlva bukkantak rá Joséra a Marshall-szigeteknél, de csak őt találták meg, a segítője eltűnt. Azóta sem derült ki, pontosan, mi történt vele, vagy esetleg közöttük. Joséra nagyon rossz állapotban leltek, ápolatlan volt és zavart, valamint furcsa magyarázatot adott arra, hogyan tartotta életben magát. Állítása szerint halat evett, madár- és teknősvért ivott, de ezt nem akarták elhinni neki. Későbbi vizsgálatok szerintazonban az igazat mesélte a szerencsésen megmenekült halász.

Négy nap úszás a partig

2004-ben ausztráliai gyerekek és szüleik a szomszédos szigetre készültek egy születésnapi ünnepségre. A csónak motorja azonban meghibásodott, és a csónak felborult. Az édesapa a három nagyobb gyereket arra szólította fel, hogy ússzanak el a legközelebbi szigetig. A 10 és 15 éves kislány, valamint a 10 éves fiú úszó tárgyakba kapaszkodva négy napig evickélt, kagylókkal és rákokkal táplálkozott, amíg partot nem ért. Szüleik és 3 éves kistestvérük azonban a csónaknál maradt, őket azóta sem találják.