Szívmelengető rajzok a hosszú és boldog párkapcsolatról

Kulcskérdések a párkapcsolatban – A lényeg tényleg az apróságokban van?

Vannak az apró kérdések a kapcsolatban, amelyekről úgy hisszük, egyszerűen nem érdemelnek figyelmet, csak az időt, az energiát rabolják.

Észre sem vesszük azokat, átsiklik a figyelmünk felettük, pedig ha nem fogjuk időben a jeleket, elaprózzák, szétforgácsolják a kapcsolatot.

Fényezett kulcsok

Mert vannak persze az igazán nagy kérdések, a kulcskérdések, amiket szívesen címkézünk, fényezünk, és amikkel szívesen adminisztráljuk párkapcsolatunkat önmagunk és a környezet felé.

Ilyen a FELELŐSSÉG, a HŰSÉG, a FIGYELEM, a nagybetűs SZERETET. Meg hogy hajlandó-e feleségül venni a párunk, akire egy-két-öt-tíz évet áldoztunk már az életünkből, részéről a hivatalos ELKÖTELEZŐDÉS legapróbb jele nélkül. Szó se róla, ezek igazán fontos dolgok. És különösen a másik iránti hűség (bár ezt sokan megkérdőjelezik), még inkább a felelősség, figyelem, valamint szeretet nélkül tényleg nem működik jól a kapcsolat.

Ezeket azonban érdemes míves kulcslyuknak tekinteni, amiben az élet összes apró, nyűgös vagy vicces történését forgatjuk meg. Az apró kulcsokat.

Például, hogy ki kel reggelente előbb, és hozza ágyba a kávét. Ki szalad el délutánonként a gyerekért. Ki kapkodja le a teregetést, szedi ki a mosógépből a benn felejtett nagymosást (ami ugye már büdös is lehet). Ki oltja le újra meg újra a másik után (is) a lámpát.

Ki hajlandó munka után sorban állni még kenyérért, pedig leszakad a lába, és tudja, az elvesztegetett tíz perc miatt egy órát fog araszolni a dugóban.

Forrás:
istock

Ki nyeli le századszor is a (jogos) szemrehányást. Ki küld pénzt a (másik) nagyijának titokban. Vesz virágot párja helyett az anyósnak, mert a kedves ismét elfelejtette, hogy esemény, alkalom, jeles nap van.

Ki főz levest, teát, ugrik le gyógyszerért, amikor mindketten vacognak a láztól. 

Ki az, aki előbb hallgat el csata közben, nyúl a másik után egy vad veszekedés után. Ki simogat, ölel többet és azonnal, ha vigasztalásra van szükség. Ki írogat tíz év után is szerelmes cetliket, vagy rejt titokcsokit, túlélőfalatokat a hétköznapok nyűgje ellen.

Pici dolgok. A düh lenyelése, átforgatása szenvedéllyé. Simogatás. Hanyagul ledobott kulcscsomó az előszobaasztalon.

Mert hűség az is, ha a párunk összeszedi utánunk az elszórt zoknit, szeretet a dugóban araszolás és elköteleződés a náthásan főzött, de nekünk ágyba hozott húsleves.