Egyéb kategória

Meglepődtünk! – ez lesz 2017 színe a Pantone szerint

A Pantone cég kihirdette, mi lesz a következő év színe. Mi picit meglepődtünk, ugyanis 2013-ban volt utoljára hasonló árnyalat a győztes.

vous - 2016.12.08.
Meglepődtünk! – ez lesz 2017 színe a Pantone szerint

A Pantone minden év végén kihirdeti, melyik lesz a következő esztendő színe. Ha legyintenétek egyet, hogy áh, ez meg mit számít, hát ne tegyétek. Ez a bejelentés ugyanis erőteljesen kihat a divat világára is, úgyhogy érdemes egy szempillantást vetnetek a 2017-es év színére.

pantone rózsakvarc halvány kék

Ezek a 2016-os év színei

A tavayi bejelentés azért számított különlegesnek, mert először fordult elő, hogy két színt választottak egy helyett. A rózsakvarc és a higgadt kék a Pantone szerint az egyensúlyt szimbolizálják, amiben a melegebb rózsaszín és a hűvösebb kék egymást öleli át.

A cikk folytatását itt találjátok.

A győztes szín a Greenery lett, a kódja a következő: 15-0343. Ha felütitek az angol szótáratokat, a magyar megfelelője a lomb vagy a növényzet lesz, ebből pedig már kapizsgálhatjátok, milyen árnyalatról is van szó pontosan. Ez nem egy átlagos zöld szín, csempésztek bele némi sárgát is. Kettejük ötvözete pedig legjobban a tavasz első napjaira, a természet ébredésére emlékeztethet titeket. Plusz még azért is igazán különleges ez a szín, mert már 2013 óta nem fordult elő, hogy a zöld valamely árnyalata lett az év színe.

Objektum doboz

Kíváncsiak vagytok, hogyan készül? Hát így:

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.