Mit szólnátok, ha egyszer egy ismerősötök arra invitálna, hogy látogassátok meg közösen egy barátját, akinek a háza tele van dinoszauruszmaradványokkal. Minimum kérdések tucatjai pattannának ki azon nyomban a fejetekből. Pedig ez nem is olyan szürreális szituáció, pont így kezdődött a megismerkedésem Jnounnal. Ráadásul a pasi kertje, udvara, háza tényleg tele volt dinófosszíliákkal, csontokkal. Ahogy pedig beszélt róluk, az maga volt az őrület.
Amikor először hallottam róla, már Marokkóban éltünk egy ideje. Ő már 20 éve, annak ellenére, hogy francia. Ezen azonban nem csodálkoztam, hiszen sokakat rabul ejt a varázslatos ország. De azon, hogy rengeteg dinócsont van a házában, annál inkább. Nem is nagyon értettem, hogy mit is kéne ez alatt érteni. Szobrász vagy festő, vagy valami paleontológus makettkészítő? Kiderült, hogy egyik sem.
Vendéglátónk a francia neve helyett inkább Jnounnak hívja magát, ami arabul annyit jelent: szellem. A személyisége is ilyen volt. Sztorizott, mesélt, de az egyik kereke tuti hiányzott az e világi léthez.
Valódi állatok maradványainak tömkelege hevert körülötte mindenfelé, amikor felkerestük otthonában. A garázsajtóban a földre borítva egy halom kő feküdt, amelynek minden darabján egy-egy számot fedeztünk fel. Aki ért hozzá, már ebből is látta, mit rejt a kőkupac, és abból hogyan lesz egy háromdimenziós dinópuzzle. Na, ez a hozzáértő nem én voltam, mert ugyan nagyon próbáltam elképzelni, mégsem sikerült azt látni, amit kellett volna. Egy több százmillió éves állat komplett maradványait.
Aztán a műhelyben egy óriási, 10 méteres állat csontváza lengedezett a fejem felett. A kis oldalszobákban pedig szépen felsorakozatott őslény-„alkatrészek”. Jnounnak voltak alkalmazottai is, akiket megtanított, hogyan kell eltávolítani a kőzetet a csontokról, melyiket és mennyi ideig lehet savban áztatni, hogyan kell apró kefékkel, ecsetekkel elővarázsolni az őslényeket a kövekből.
Minden egyes csontból készül lenyomat is, ha netalán újra találnak egy ugyanolyan egyedet, de épp az a csont hiányozna a puzzle-ból, akkor pótolhassák azt műanyaggal.
Mert persze nem minden marad meg épségben, de a gyűjtők még így is több tízezer dollárt adnak egy-egy „csontkollekcióért”.
A szépen összerakosgatott elemeket fixálva az interneten, vagy az amerikai Tucsonban évente egyszer megrendezett ásvány- és fosszíliabörzén adják el. És vannak készleten „elfekvőben” hatalmas dinófogai is, amiket úgy osztogatott az egyébként folyamatosan bohóckodó és a középpontban feltűnősködő Jnoun a gyerekeinknek, mint a szálloda recepcióján a cukorkát.
Tegyünk próbát, ássunk csontokat!
Sőt, el is vitt minket többször is a Rabat melletti dombokra, hogy mi is ássunk, kutassunk vele közösen. Hihetetlen volt, hogy egyet-kettőt ütöttünk vésővel és kalapáccsal a viszonylag könnyen omló sziklarészbe, és hipp-hopp előbukkant egy hárommillió éves polipláb vagy egy cápafog. Ugye nem kell mondanom, hogy azóta is büszkén mutogatom kincseinket a vendégeinknek. Nézzétek, megmutatom nektek is!
Jó üzlet
Marokkóban egyébként nem is olyan bonyolult dolog fosszíliákat találni. Sokan egész jól megélnek ebből a bizniszből. Jnounnak is többtucatnyian dolgoznak, van, aki megkeresi a leleteket, van, aki kibányássza vagy épp kirobbantja, és van, aki preparálja a fosszíliákat.
De nem is kell vésővel és kalapáccsal szaladgálni, hogy fosszíliákat találhassunk Marokkóban. Egy átlagos turista is találkozhat velük akár a bazárban is, amelyek minden városban tele vannak fekete kövekkel, amelyekben csigák, kagylók kövületei láthatók. Ezek főleg a Szaharából valóak, mint ahogyan a legtöbb dinoszaurusz, moszaszaurusz és egyéb furcsa nevű szauruszok is. A marokkói sivatagba, Merzougába utazók tucatszám találkozhatnak fosszíliaárusító útszéli üzletekkel, amelyek előtt gigantikus dinócsontvázak hívogatják a csodálkozó utazókat.
A fosszíliavadászat egyébiránt elég rendezetlen terület Marokkóban. Nem éppen legális, de nem is illegális. Amolyan megtűrt helyzet ez, hiszen így legalább van, aki megmenti a leleteket, nem mennek tönkre, nem pusztulnak el örökre a foszfátbányák aknamunkája miatt.
Bár ez utóbbi tetemes bevételt hoz Marokkó számára, a fosszíliákkal való kereskedelem sem rossz üzlet. Nagyon nem. Főleg, hogy simán megeshet, hogy valamelyik őslény legelső példányát találják meg. Jnoun ezt értékeli igazán. És persze nem utolsósorban a piac is. De azt mondja, őt nem érdekli a pénz. Elnézve puritán otthonát ezt el is hiszem. És azért is, mert ahogyan a fosszíliákról, a dinoszauruszok világáról mesél, mutogat lelkesen, az nem lehet más, csakis szerelem.
Később megismerkedtem Jnoun amerikai barátjával, aki egyébként Marokkóban született amerikai apától és német anyától. Aissa elmesélte családja történetét, ami még Jnoun fura történeteinél is fordulatosabb volt. Szerintem tuti hollywoodi forgatókönyvet lehetne írni belőle. Az édesapja a vietnami háború elől szökött el, grafikus édesanyja pedig hippiként Indiába indult, de stoppostársai Marokkóba csábították. A pár végül a sivatagban találkozott, ahol a Rolling Stonesszal kirándult Aissa édesapja, amiről már írtam nektek itt. A család további sztorija pedig tényleg elég szövevényes történet, amiről a könyvemben bővebben is olvashattok.
