Egyéb kategória

Párizsi helyett – Istenien finom feltétek a szendvicsekre

Igazán egyszerű a hentesnél megvásárolt felvágottat a kenyérre pakolni. Nincs vele dolgunk, csak megvesszük, majd megesszük. Szerintem finom! De lehet ennél izgalmasabb reggelink is.

vous - 2015.11.26.
Párizsi helyett – Istenien finom feltétek a szendvicsekre

A párizsit már ezerszer partvonalra állítottuk, hiszen a beltartalma csupa maradék – inkább nem is akarjuk tudni, mi van benne. Viszont finom. Én most nem is fogom szapulni, inkább javaslom, hogy válasszatok házi fajtát, abban bízhattok. Ha nem szívesen engeditek magatokhoz közel, akkor íme, néhány isteni feltét, amit egyszerűen elkészíthettek.

Gyere ide, húsom!

A párizsi után is van élet, na nem a téliszalámira gondolok, hanem arra, hogy magunk készítjük el a húst, amit a szendvicsre fogunk pakolni. Többféle húsból készíthető, a csirkemellet és pulykát nem kell bemutatni, a sertés dió része száraz, sovány hús, egyben szoktuk sütni, a szűzpecsenye puha, omlós, a sertés legnemesebb része. A hal pedig elengedhetetlen!

Csirkemell változatosan

A csirkemellet pácoljuk be, amely lehet:

  • Citrom, só és víz keveréke, amelyben min. 30–60 percet álljon a husi, majd leitatva süssük meg zsiradékon.
  • Olívaolaj és zöldfűszerek keverékébe hagyjuk a húst néhány órán, akár egész éjszakán át pácolódni. Sót ne tegyünk hozzá, csak a sütés előtt, viszont néhány csepp frissen facsart citromlé fellazítja a csirkemell rostjait, így az omlós és vajpuha lesz.
  • Kapható őrölt babérlevél is, ezt érdemes kipróbálni, valamint a borsikafű is igazán ízletessé teszi.
  • Keleti tájak ízeivel is játszhatunk, curry, koriander az alapfűszerek, amikkel biztosan nem tévedhetünk. A csirkemellet forgassuk reszelt parmezánba, így süssük meg. Dolce vita!

Forrás:
iStock

Omlós sertés

A sertés dió részét édesanyámtól tanultam, ő fokhagymát dugdosott a husiba vájt apró lukakba, sózta, borsozta, olajjal locsolta és úgy tolta lefedve a sütőbe, majd picit rá is pirított. A fokhagyma, igaz, nem az irodába való, sülve ereje eltűnik. Együk inkább este egy pirítósra téve, paradicsomsalátával.

A szűzpecsenye önmagában is isteni, azonban mustárral kenve még istenibb. Ha lehet ezt a jelzőt fokozni, nekem ennél nincs tovább. Kenjük be mustárral, tört színes borssal, sóval, akár kakukkfüvet is tehetünk hozzá, majd serpenyőben süssük körbe pirosra, aztán mehet a sütőbe olajozott tepsire. Hamar megsül. Jobban jártok, ha egyben sütitek, aztán lehet belőle szeletelni, amikor aktuális.

Az elengedhetetlen hal

S hogy a hal se maradjon ki a húsfajták közül, a tonhalkrémet javaslom szendvicsfeltétnek. Illetve nemcsak tonhalból, hanem például makrélából. A vajkrémeket, sajtkrémeket mellőzhetjük, ha érett, puha avokádót használunk alapként. Úgy működik, mint a vaj, rendkívül puha és semleges ízű, így a hal íze fog érvényesülni. Villával törjük össze az egyveleget, ízlés szerint sózzuk, néhány csepp citromlé mindig jól jön a hal mellé.

Forrás:
iStock

Próbáljátok ki, imádni fogjátok!

Ajánlott cikkek