Egyéb kategória

Túl lehet élni, ha haza kell költözni a szülőkhöz

Bárkivel előfordulhat, hogy a szépen felépített idilli család széthullik egyik pillanatról a másikra, vagy elveszíti a munkahelyét, és arra kényszerül, hogy visszaköltözzön a szülői házba. Nehéz helyzet, de nem lehetetlen megoldani.
vous - 2015.12.11.
Túl lehet élni, ha haza kell költözni a szülőkhöz

A szülőkhöz való visszaköltözés kínos. Egyrészt mert meglehet, a szüleitek ekkor már a nyugis éveiket élik, a saját életüket, amelyikbe betoppantok ti. Másrészt kínos, mert úgy érzitek, hogy csődöt mondtatok: mind anyagilag, mind a magánéletetekben. Pedig ez bárkivel előfordulhat, így jó, ha tisztában vagytok néhány dologgal, amikor éppen a szülői házban, a régi szobátokban pakoljátok ki a holmijaitokat.

Ismét gyerekek lesztek

Akárhogy is, a szülők nem tudják abbahagyni az anyáskodást, így akarva-akaratlanul is újra gyerekké váltok, főleg, ha anyagilag is ki vagytok szolgáltatva. És igaz, a régi családi fészek felidézi a gyermekkori emlékeket, de azt már kinőttétek. Felnőttként fontos, hogy függetlenül éljetek a szüleitek házában, márpedig rátok szólnak majd, hogy szedjétek fel a ruhát magatok után. Ez csak motiválni fog benneteket arra, hogy újra legyen saját számlátok és lakásotok.

Rendben van, hogy újra kell kezdenetek az életet

Az élet történik, és néha nem úgy, ahogyan tervezitek. Teljesen helyén van az, hogy néha újra kell írnotok az életetek történetét, és ez valahol jó dolog. Néha nem vagyunk teljesen készek arra, hogy rögtön új lapot nyissunk, hanem csak lebegünk a mostban. Legyetek hálásak a szüleiteknek, hogy befogadtak benneteket, és támogatnak!

Lehet, nem ideális a helyzet, de majd jobb lesz

Forrás:
flickr

Amikor majd feküdtök a régi-új ágyatokban, higgyétek el, nem fogjátok azt érezni, hogy máshol lennétek inkább. Pont ott vagytok jó helyen, és amíg kitaláljátok, hogyan tovább, mit akartok, rendezitek az életeteket, felnőtök egy kicsit. Megint. Az ember sokszor lesz élete során felnőttebb. Lehet, hogy most nem a legideálisabb az életetek, de majd lesz.

Legyetek tisztelettudóak!

Újra együtt élni a szüleitekkel nem egyszerű. Ti vagytok a vendégek, és igenis alkalmazkodnotok kell hozzájuk, a napjaikhoz, kialakult szokásaikhoz. Segítsetek nekik, tartsátok be a kimondatlan szabályokat, és ne agyaljatok azon, hogy kihasználjátok a kedvességüket. Egyszerűen csak adjátok meg a tiszteletet, higgyétek el, mellettetek fognak állni, de tudatosítsátok, hogy ez az állapot nem fog, és nem is tarthat örökké.

Minden rendbe jön!

Előbb-utóbb kikászálódtok a gödörből, és saját lábra álltok, kicsit felnőttebbként, tapasztaltabb emberként. És ne feledjétek el majd azt sem, hogy ha a gyereketek lesz majd a helyetekben, akkor ezeket mondjátok el neki, ne felejtsétek el, hogy nektek milyen érzés volt!

És addig is élvezzétek anyukátok főztjét! 🙂

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.