Egyéb kategória

Minden okkal történik – A gyógyuláshoz befelé fordulásra van szükség

Luca napjára készülve azonnal Ligeti Ági jutott eszembe mint a népi hagyományokat jól ismerő, szelíd hangú füvesasszony. Bioboltot üzemeltet, ahol a gyógyításban ma már egyre inkább nem csak a gyógynövényeké a főszerep.

vous - 2015.12.13.
Minden okkal történik – A gyógyuláshoz befelé fordulásra van szükség

Ligeti Ági gyógynövénykertészként végzett a kertészeti egyetemen, majd férjével 7 évig élt egy világtól elzárt tanyán. Addig, amíg össze nem tört az álomvilága. Aztán felépített egy újat.

Ági még zárva volt, amikor megérkeztem hozzá az aprócska boltjába, nyitás előtt néhány perccel pedig már többen is a kapuban álltak, hogy bemehessenek hozzá. Sokan még Budapestről is kijárnak Solymárra miatta. Mindenkihez van egy-egy kedves szava, jó tanácsa. Lágy, odafigyelő és türelmes. Jó hozzá bejönni. Azt mondja, nem ritka az sem, hogy még azért is hozzá fordulnak, hogy hol van a faluban köszörűs. Mert ő mindenkinek segít, mindenkivel elbeszélget. Ha valami nincs nála, beszerzi, utánajár, és telefonál, ha megérkezett. Figyel, együtt gondolkodik a hozzá fordulóval.

Torokfájásra például alapból zsályateát ajánl, de ha a vevő nyitott rá, akkor továbbmegy, és közösen térképezik fel a panaszok mögött álló lelki okokat.

Ligeti Ági: Sokszor csak akkor kezdjük az okokat, a bajok forrását keresni, amikor megjelenik a fizikai fájdalom. Mert azt értjük meg legkönnyebben. Olyankor kénytelen vagy befelé figyelni, hogy mi és miért történik veled. Jó esetben nem kifelé dühöng az ember, nem a körülményeket teszi felelőssé, nem azt keresi, hogy miért kapom én mindig ezt.

Ha az elcsendesülésben megértem, hogy okkal történt mindez, akkor a gyógyulás is könnyebb. Ha az a kiindulási alap, hogy a teremtés jó, és mindennek rendje és értelme van, és én ebben a rendben mégis rendezetlenül vagyok, mert rosszul érzem magam, akkor magamban kell keresnem a megoldásokat.

Mindig az vetül kifelé, ami belül van.

Te légy a változás!

Amikor a bensőmben keresem a megoldást, akkor már a fejlődés útján járok. Nem a társamban, nem a főnökben, nem a szomszédban. Mert ők azért kerültek bele az életembe, mert általuk tudok tanulni. Mások csak segítenek, tükröt tartanak számomra ahhoz, hogy a saját spirituális utamon járhassak.

Ghandi mondta, hogy: „Te magad légy a változás, amit látni szeretnél a világban!” Ha az ember ezt megérti, akkor megszületik egy olyan békesség, hogy nincs miért kifelé mutogatni, az okokat keresni, hiszen mindenki a maga életéért felelős. Amikor fölülről képesek vagyunk a történésekre ránézni, amikor már nem az ego, nem a nagy érzelmek és indulatok vezetik az embert, akkor meglátjuk, hogy ez egy milyen jól működő rend, ami egy hatalmas gyönyörűség.

Ha a gyógyulás belülről fakad, ha mi magunk vagyunk képesek meggyógyítani magunkat, akkor az a sok-sok gyógynövény és egyéb dolog, ami az üzletedben található, hogyan illeszkedik ebbe a rendszerbe?

Néha én is belekerültem már egyfajta tudathasadásos állapotba, mert azt gondoltam, hogy nincs értelme azokat a dolgokat megvenniük az embereknek, amiket itt látsz.

Mert ugyan aktuálisan segíthet egy termék, de ha csak annyit ér el vele, hogy elodázódnak a tünetei, hogy egy kicsit jobban lesz, akkor megint nem fog azzal törődni, amivel valójában kellene.

Azonban ez sem igaz teljesen, hiszen mégiscsak kell a segítség, sokszor ezek jelentik az átkötő kapcsokat, mivel ezeknek a szereknek van ereje és van hatása. Minden, ami itt van, az szintén nem csak fizikai, mert a növényeknek nem csak fizikailag, laboratóriumban mérhető hatóanyag-tartalma van, hanem energiája és információja is.

Erre épül a homeopátia is, aminek az ellenzői épp azt vonják kétségbe, hogy hogyan tudna gyógyítani valami, amiben nincs hatóanyag a nagymértékű hígítás miatt. Épp ez a lényeg: az információ az, ami segít. A gyógynövények is így hatnak. Hűtenek, fűtenek, tüzesek, fanyarak, összehúznak, derűre hangolnak. Hatnak, és hozzásegítenek ahhoz az állapothoz, hogy eljusson odáig az ember, hogy önmagáért felelősséget vállal.

Forrás:
Tóth Mariann

Maga az elfogadás és a tudatosság az, ami segít?

Ha én magamban tudom, hogy a helyemen vagyok, és azt is, hogy a hasonló a hasonlót vonzza, tudom, hogy véletlen nincs, akkor mindezeket összerakva tudom, hogy mindig az fog velem történni, mindig az az ember, az a hír érkezik meg, az az impulzus jön el az én életembe, amire nekem szükségem van. Nem kell utánamennem, csak az a dolgom, hogy nyitott legyek rá, hogy egyensúlyban legyek.

Ha fájdalmam van, ha féltékeny vagyok, az elviszi a figyelmemet és az időt, az energiát attól, ami most itt a jelenben előttem a tenni- vagy meghallanivaló.

Ha elég nyitott vagyok, akkor felülről meg fogom kapni azt a finom terelgetést, amire szükségem van.

Könyvek is vannak a boltban, és nemcsak gyógynövényekről, a gyógyításról, de az étkezéstől kezdve a spirituális, vallási témákon át egészen a magyar hagyományokig.

A leginkább a szívemet melengető könyvek a magyar hagyományainkról szólóak, amik egyben spirituálisak is, amikben olyan magas szintű tanítások vannak, olyan népi bölcsességek, amiket ha követünk, tulajdonképpen az egész életünk éléséhez hasznos segítséget kaphatunk. Másra nincs is szükség.

Ez a kincseket rejtő bolt pontosan olyan, amilyet megálmodtál?

Valaha szerettem volna egy olyan boltot, ami tulajdonképpen olyan, mint egy lakás. Az árukat úgy helyeztem volna el, hogy a fürdőszobában lettek volna a tisztálkodáshoz és a mosáshoz használatos dolgok, a konyhában a reformélelmiszerek, a biozöldségek és -gyümölcsök, a hálószobában és a nappaliban a természetes textíliák, takarók, ékszerek, és a dolgozószobában a könyvek, a merített papír.

Luca napja van. Említetted, hogy neked fontosak a magyar hagyományok, hogyan készülsz az ünnepekre?

Már elkészítettem az adventi koszorút, ami a hagyományok alapján egy fűzfaágakból font koszorú, amin a szintén fűzfaágakból alkotott kereszt jelöli a méhviasz gyertyák és az azok alatt csüngő piros almák helyét. Minden elemnek szimbolikus jelentése van, ugyanúgy, mint a karácsonykor az asztalra kerülő máknak, diónak, fokhagymának és halnak is.

Luca napjától kezdődően karácsonyig a férfiak mindennap foglalatoskodtak a Luca székével, amit 13 különböző fából kellett elkészíteniük ragasztás és szegezés nélkül.

Ez egy folyamat volt, ami alatt fokozatosan elmélyedtek a tevékenységben, elcsendesedtek és összeszedetté váltak.

Talán ezért is mondták, hogy aki szenteste ráállt a székére, a szentmisén még a boszorkányt is meglátta. Azaz elég lényeglátóvá vált a negatív erők észrevételére.

Ugyanígy az asszonyoknak is megvolt a maguk eszköze erre, akik ezen időszak alatt készítették el a keresztszemes hímzéssel a terítőt az ünnepi asztalra. Mindennek rendje és oka van a szokásainkban, amik az élet rendjére épülnek. Az adventi készülődésben egyébiránt számomra minden évben Molnár V. Jóska bácsi szívet melengető videói adnak útmutatást.

Ajánlott cikkek