Egyéb kategória

Csak 18 éven felülieknek: korhatárhoz kötik a szoláriumozást

Amerikában 1,6 millió 18 év alatti fiatal jár rendszeresen szoláriumba, ezzel növelve a bőrrák kialakulásának esélyét. A fiatalok egészsége érdekében az Egyesült Államok érdekes törvényt fontolgat.
vous - 2015.12.22.
Csak 18 éven felülieknek: korhatárhoz kötik a szoláriumozást

Még mielőtt átmennék álszentbe, be kell vallanom valamit, hetente egyszer én is eljárok barnulni. Nem gondolnám, hogy ezzel hatalmas veszélybe kerülne az egészségem, hiszen túlzásba sosem estem, pusztán arról van szó, hogy jobb lesz a közérzetem. Most, a hideg télben, pedig kifejezetten jólesik a heti egyszeri felmelegedés. Azzal viszont határozottan nem értek egyet, hogy a tizenéves lányok és fiúk rendszeres vendégei a szoláriumoknak. Úgy látszik, nem vagyok egyedül a véleményemmel.

Az amerikai Food and Drug Administration szabályozná a szoláriumok használatát, így 18 éves kor alatt nem lehetne szolizni. A szervezet az évek során már elérte, hogy a csövekre, gépekre és Amerikában a szoláriumstúdiókba, ki legyen írva, hogy 18 éven aluliaknak nem javasolt a használata. A FDA most még tovább szeretne menni. Szeretnék, hogy a kiskorúak egyáltalán ne használhassák a szoligépeket.

Forrás:
pixabay.com

A javaslat azt is tartalmazza, hogy a 18 éven felüli szolizókkal aláíratnának egy kockázati elismervényt, amit félévente megújítanának, illetve a gépeken jól láthatóan legyenek feltüntetve a figyelmeztető címkék, valamint az összes gépben legyen pánikgomb.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.