Lélek

Ezek a legszebb bókok, melyeket egy nő kaphat

Ne szégyelljük bevallani: néhány kedves bóktól egy kicsit minden nő elolvad. De melyek azok a kedves szavak, melyeknek egy nő sem tud ellenállni? Most kiderült!
vous - 2016.01.06.
Ezek a legszebb bókok, melyeket egy nő kaphat

A Popsugar nőket kérdezett arról, melyek voltak életük legszebb bókjai. Azoknak a szép szavaknak pedig, amikről a lányok beszámoltak, mi is nagyon örülnénk. Ti már kaptatok hasonló kedveskedést?

„Azt akarom, hogy olyan legyen a lányom, mint te.”

„Ezt két különböző férfi is mondta nekem. Egyszer ráadásul egy olyan ember, akire felnéztem, a szakmai mentorom, a 20-as éveim elején. Mindig is úgy gondoltam, ez a legnagyobb bók, amit egy nő kaphat.” – Caroline Zelonka

„Ahogy sétáltam a kocsi felé azt gondoltam, ki ez a gyönyörű, szőke nő?”

„Ezt ma mondta a férjem. Még 42 év után is így gondolja. Elképesztő!” – Cyndi Perlman Fink

Forrás:
Giphy.com

„Azt hiszem, veled még a pokolban is jól érezném magam.”

„Az egyik barátom mondta nekem egyszer.” – Madeleine Bolger

„Jobban főzöl, mint az anyám.”

– Vinod Vadakkadath

Forrás:
Giphy.com

„Veled önmagam lehetek.”

„Ennél jobb bókot ember nem kaphat.” – Sofia Ferreira

„Nélküle sosem tudtalak volna így felnevelni titeket.”

„Ezt egyszer az apukám mondta nekem az anyukámról, mikor a húgom végzett az orvosin. Anyukám teljes munkaidőben dolgozott azért, hogy iskolába tudjunk járni, amiért mind nagyon hálásak vagyunk neki.” – Siddharth Ahluwalia

Forrás:
Giphy.com
Ajánlott cikkek