Egyéb kategória

Tibi atyával és Deadpoolal is találkoztunk – A Tavaszi MondoConon jártunk

Az Örs vezér tere és a Pillangó utca környékén élőknek már biztos nem meglepő, hogy évente háromszor ellepik a metrót mindenféle lények – pontosabban mindenféle lénynek beöltözött fiatalok. Az idei Tavaszi MondoCon hétvégéjén sem volt másképp. Felkerekedtem hát barátnőm társaságában, hogy készítsek nektek egy kis ízelítőt az eseményről.

vous - 2016.03.26.
Tibi atyával és Deadpoolal is találkoztunk – A Tavaszi MondoConon jártunk

Idén is a Hungexpo adott otthon annak a kétnapos rendezvénynek, amit minden cosplayer, japán és kockakultúrában otthonos rajongó várva vár a tavasz eljövetelével. A Tavaszi MondoConon most is rengeteg érdeklődő vett részt, már 9 órakor hatalmas sor állt a bejáratnál, pedig csak 9 óra 30-kor volt kapunyitás. Szerencsére aki előre megvette a jegyét, az soron kívül bemehetett.

Barátnőmmel indultam el a Conra (nekünk, régi motorosoknak csak lazán Con), aki be is öltözött egy még talán kevésbé ismert szuperhősnek, Hangyának, illetve ez esetben Hangyalánynak. Így vártuk a buszt az Örs vezér terén, ami kivitt minket a helyszínre, persze már sokan álltak mellettünk hasonlóan felszerelkezve, teljes jelmezben. Sok meglepő tekintetet kaptunk, de talán aki az Örs vezér tere és a Pillangó utca környékén lakik, annak már fel sem tűnik, hogy különös lényeknek öltözött emberek ülnek a metrón vagy hot dogoznak az IKEA-ban.

Amikor beértünk a helyszínre, nagyon izgatott lettem. Voltam már MondoConon, de nagyon régen, és ráeszméltem, hogy mennyire szuper dolog ez. Csupa kedves ember egy helyen, akiknek ugyanolyan vagy hasonló az érdeklődési köre. Senki sem ítéli el a másikat azért, mert be van öltözve, megy az egymással való fotózkodás. FREE HUG táblás vadidegenek ölelgetik egymást, mert Con van, és Conon mindenki cuki, és családias a hangulat, még akkor is, ha rengetegen vannak ebben a családban.

Annyi szuper jelmez volt, hogy csak kapkodtam a fejem. Hangyalány barátnőm mellett szinte szégyelltem magam, amiért én nem öltöztem be, aztán végül is megegyeztünk abban, hogy én vagyok Peter Parker, a Pókember, csak éppen dolgozom. Hiszen Peter is fotós.

Cosplay

„A cosplay a 'costume play' kifejezés rövidített formája, az előadó-művészet egy ága, ahol a résztvevők különböző jelmezeket és kiegészítőket viselve próbálnak egy karaktert, ötletet, koncepciót megjeleníteni. (…) A jelmezötletek legjellemzőbb forrásait animék, mangák, nyugati képregények, videojátékok, illetve filmek alkotják, de bármilyen fiktív forrásból vagy akár a való életből vett elképzelés jó alapul szolgálhat egy cosplaynek” – írja a cosplay.hu

A népszerű cosplayek közé tartozott az éppen aktuális Joker–Harley Quinn kombó, illetve a Marvel-fanok idei nagy kedvence, Deadpool, akiből fiú és lány verzió is megtalálható volt a Conon.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Az 501-es Légió Magyarországi Helyőrsége is kijött a MondoConra, és szórakoztatta a Star Wars-rajongókat.

Forrás:
Kerepeczki Anna

Abszolút kedvencem Tibi atya volt, aki mindenkivel koccintott egyet. Dicsértessék!

A videojátékokért rajongóknak külön csarnokban rendeztek játékbemutatót és versenyt is, illetve gamergirl-kerekasztal-beszélgetést.

Hazafele menet találkoztam egy szomorú Havas Jon-cosplayjel is, és eszembe is jutott, hogy nem láttam olyat, aki Trónok harca-karakternek öltözött, lehet, ő is azért volt szomorú.

Ha valakinek megjött a kedve egy szuper naphoz kedvenc karaktereivel, akkor még vasárnap elmehet a Hungexpóra, ugyanis a Tavaszi MondoCon kétnapos. Rengeteg programmal várnak titeket a szervezők, például sokat megtudhattok majd a játékadaptációkról, bemutatnak majd néhány új videojátékot, és lesz Gyűrűk Ura-kvíz is.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.