Könnyűnek tűnhet eldönteni, hogy nem lesz tipikus, rendhagyó esküvőtök. A döntés szinte azonnal megszületik bennetek, de szervezés közben szembesültök azzal az ősi, kódolt ösztönnel, hogy ez így azért még sincs rendjén.
A kultúra, a hagyomány ereje nagyon erős. Lehet, hogy ti túlnőtök rajta, de a környezetetek nem. Legalábbis nem olyan könnyen. Amikor elképzeltünk egy képet az esküvőnkről, akkor az cseppet sem volt hagyományosnak mondható. Kicsi, vőfély nélküli, kamuszertartással, szép, de nem biztos, hogy fehér ruhával. Sőt még a tortát sem akartuk annyira túltolni, nem vágytunk háromemeletes csodára. De mindenki más igen. Legalábbis ezt éreztük.
Mikor helyszínt kerestünk, az is eszünkbe jutott, hogy túrázunk egyet a Magas-Tátrában, de a távolság miatt lemondtunk róla, meg azért is, mert tudtuk, hogy ez nem mindenkinek jönne be. Nem mindenki bírná.
Az ötletelések során egyre jobban elhatalmasodott rajtunk az az érzés, hogy a vendégeknek muszáj jól érezniük magukat. Akár annak árán is, hogy nekünk talán nem lesz annyira jó.
Buli majdnem lefújva
Részben ez volt az oka annak, hogy majdnem úgy döntöttünk, hogy mégsem tartunk semmiféle bulit, az irreális összeg mellett. Mikor ezt megszellőztettük pár ismerős előtt, rögtön jött egynéhány határozott ellenérv, hogy esküvő az igenis kell, el akarnak jönni, és különben is, szinte mindig ki lehet hozni nullára az egészet a vendégek ajándék pénzéből, ami szerintem irreális.
Az emberek valamiért szeretnek esküvőre járni. Szeretnek magas színvonalú eseményen részt venni, jót enni, inni, bulizni. Ha már volt esküvőjük, azért, hogy újra átéljék a hangulatát, ha még nem volt, akkor azért, hogy megtapasztalják. És ezzel nincs is semmi baj, ez részben erről szól.
A gond inkább az, hogy van egy általános kép mindenki fejében az igazi esküvőről, és ha ti nem olyat szerveztek, akkor benne van a pakliban, hogy az emberek úgy mennek haza, hogy ők nem is esküvőn jártak. Ez tud okozni a szervezés során egy csöppnyi nyomást.
Kiről szól az esküvő?!
Ráadásul ez a nyomás úgy lappang egész végig a szervezés során, hogy észre sem veszitek. Apró adagonként szivárog be a hétköznapjaitokba, például, mikor bejelentitek, hogy nem lesz hatalmas tortátok, hanem több kicsi, és látjátok az arcokon, hogy de hát ennek nem így kéne történnie. Furcsálló arcok ezek, amiknek kell egy kis idő, míg őszintén ki tudják mondani, hogy végül is a ti esküvőtök, legyen olyan, amilyennek szeretnétek. Hagy egy kicsi keserű ízt a szátokban ez a tapasztalat. A bizonytalanság ízét.
A reakciók hatására előbb-utóbb szétesik előttetek az esküvőtök képe. Egy üres fehér teret láttok magatok előtt, amit hirtelen nincs mivel megtölteni: a ti dolgaitok nem mehetnek bele, a tipikus dolgokat nem akarjátok.
Ha pedig mégis megtöltitek a saját vágyaitokkal, akkor a kép horrorisztikussá válik: az asztaloknál csupa kérdőjelfejű vendégsereget láttok könyökölni, akik azt kérdezik, hol vannak, és mi történik. És ez megöli a kreativitást.
Nehéz nyomás alatt kibontakoztatni az elképzeléseiteket, ha közben azt érzitek, hogy oké, de ehhez mit fog szólni a vendég. Nem lesz furcsa? Onnantól kezdve, hogy ez a bizonytalanság megjelenik bennetek, ülni fogtok minden felett, nem haladtok, és csak görcs lesz a testetekben. Nem is csoda, hiszen két ellentétes érzéssel kell megküzdenetek, ami nem könnyű menet.
A durva az, hogy ehhez nem is kell annyira a környezet nyomása, mert bennetek is megvan. Furcsamód csak három lagziban voltam életemben, ebből csak egyre emlékszem tisztán, mert a másik kettőt gyerekként ültem végig, ennek ellenére kialakult bennem egy elképzelés, hogy egy esküvő milyen. Pont. Kicsit nehéz ezen túllépni, hiába akartok egyedit.
Mi számít egyedinek?
Ha felmentek a különböző oldalakra, ott is többnyire hasonló a választék. Vidéki lagzi, vintage álom, rusztikus hangulat, vagy erdei. Szinte alig van új a nap alatt, ami miatt úgy tűnik, hogy lehetetlen valami olyat csinálni, ami igazán a tiétek, és nem kelti az emberben azt az érzést, hogy ezt már láttam valahol. Persze, ez így nem igaz.
Lehet saját, önmagatokat tükröző esküvőt csinálni, ha tudjátok, mi miért kap szerepet, miért történik úgy, ahogy. Ha a saját két kezetekkel csináljátok, ha mertek formabontók lenni. Tudom, nem könnyű, de azt hiszem, a titok a döntésben rejlik.
Valahogy olyan ez, mint amikor elengedtek egy kötelet, aminek a végén egy nehéz kő van, és ezzel egy időben elengedtek egy madarat is a másik kezetekkel, abban bízva, hogy visszajön.
Higgyetek benne, hogy azok a kérdőjelek eltűnnek a vendégek arcáról, és pontosan értik majd, hogy mi történik, még akkor is, ha első blikkre nem tűnik esküvőnek a buli. Ne görcsöljetek, és akkor minden pontosan a helyére kerül majd.
