Test

5 dolog, amit mindenképp tegyetek meg edzés után

Arról már sokat írtunk, hogy miért fontos a mindennapi mozgás, és arról is, hogy hogyan sportoljatok megfelelően. Azonban sokan, miután befejezték az edzést, ott folytatják a napjukat, ahol abbahagyták, pedig van néhány – szinte kötelező jellegű – dolog, amit meg kell tennetek, miután mozogtatok.
vous - 2016.05.05.
5 dolog, amit mindenképp tegyetek meg edzés után

Ha sikerül egy kis mozgást is hozzáadni a napi teendők listájához, az már fél siker, azt viszont sokan nem tudják, hogy az edzés utáni teendők legalább annyit számítanak, mint maguk a gyakorlatok. Így nemcsak az edzés hatásosságát biztosíthatjuk be, hanem az egészségünkért is tehetünk. Habár csábító ledobni magunkról az edzőruhát és beülni a tévé elé, de így megakadályozzuk, hogy az izmaink megfelelően épüljenek, sőt, még a sérülések kockázata is nő. Következzenek hát azok a dolgok, amiket fontos megtenni edzés után, és nem, nem csak egy gyors zuhanyról van szó.

1. Lelazítás

Mivel általában állandóan elfoglaltak vagyunk, hajlamosak vagyunk egyik teendőről a másikra ugrani szinte gondolkodás nélkül – de az edzés nem így működik! Ha mondjuk futni szoktatok, és csak egy pár percet sétáltok levezetésképp a körök után, már jót tettetek a szervezetetekkel. Így újra lelassul a pulzusotok és csökkentitek azt a stresszt, aminek kitettétek a testeteket. Habár kutatások kimutatták, hogy a lelazítás nem csökkenti a később jelentkező izomlázat, segíti a vérnyomást normális szintre csökkenteni – írja a Bustle.

2. Nyújtás

Nyújtani általában edzés előtt szoktunk, mivel így elkerülhetjük az izomlázat vagy hogy lesérüljünk, de levezetésképp sem rossz döntés, hiszen segít visszaállítani a testünket a normál állapotába.

Forrás:
Pixabay

3. Víz és fehérje

Az egyik legfontosabb edzés utáni teendő a vízivás, hiszen ha megizzasztott benneteket a mozgás, az egyben azt is jelenti, hogy jó adag folyadék távozott a szervezetetekből, amit pótolni kell. Ha pedig a testünk kiszáradt, nem képes rendesen funkcionálni, így kiheverni sem tudja a mozgás fáradalmait. Annak ellenére, hogy sok pletyka kering arról, hogy edzés után nem szabad enni, ez nem igaz. Ha olyan ételt fogyasztotok, amiben szénhidrát és fehérje is van, azzal elősegítitek a leterhelt izmok helyreállítását, ha pedig nem vagytok annyira éhesek, hogy egy komplett fogást megegyetek, egy kis egészséges nasi sosem árt.

4. Egy kellemes zuhany

Az edzés utáni zuhany nemcsak azért kell, hogy felfrissítsük magunkat és lemossuk az izzadtságot: az izzadt test és ruha kedvező környezet a baktériumok számára. Ha esetleg olyan a napi beosztásotok, hogy nincs időtök zuhanyozni, használjatok antibakteriális törlőkendőt az érintett helyeken, és mindenképp cseréljetek ruhát.

Forrás:
Pixabay

5. Egy nagy alvás

Az alvás nemcsak az agyunkat, de a testünket is pihenteti. Több kutatás is kimutatta, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű alvás hiányában az izmok sem fejlődnek megfelelően – írja a Bustle. Szóval ha egyébként hajlamosak vagytok inkább fent maradni, mint rendesen pihenni, edzés után mindenképp tegyétek meg – nem csak a lelketek, a szervezetetek is meg fogja hálálni.

Ajánlott cikkek