Egyéb kategória

A nyár az mi? – Tippek a legmelegebb hónapok túlélésére, ha dolgoznotok kell

A nyár a pihenés időszaka – haha. Annak, aki még iskolába jár. Aki dolgozik, annak a nyár az iroda ablakán vágyakozva kinézés szezonja. Ha az idei év nektek is a munkáról szól, adok pár tippet a túlélésre. Mert a nyár igenis a pihenés évszaka – még akkor is, ha dolgoznotok kell.
vous - 2016.05.11.
A nyár az mi? – Tippek a legmelegebb hónapok túlélésére, ha dolgoznotok kell

18 éves korom óta dolgozom. Eleinte nyári munkákat vállaltam, önként. Örültem neki, hogy végre vége a sulinak, és a szabadidőmben azt csinálhatok, amit akarok – azaz dolgozhatok. Igen, akkor ezt akartam csinálni a szabadidőmben, mert kellett a pénz színes kijelzős telefonra (!), tornacipőre, Sziget-jegyre.

Aztán pár évvel később, felnőttként rá kellett döbbennem: a munka világában a nyári szünet maximum 1 hetet jelent – hacsak nem tanárnak megy az ember. Az eltelt években minden nyarat végigdolgoztam, ami először maga volt a pokol – de aztán belejöttem a dologba, és kitapasztaltam, hogyan lehet jobb a helyzet. Ha az idei nyáron ti is húzni fogjátok az igát, megosztom veletek a tippjeimet, amikkel élhetőbbé válik a június-július-augusztus.

Mindent túl lehet élni – csak a megfelelő terv és stratégiai felkészültség szükséges hozzá.

Forrás:
giphy.com

1. Tartsátok magatokat az időbeosztásotokhoz!

Az idő-management lényege, hogy a lehető legtöbbet hozzátok ki a napotokból a feladatok fontossági és sürgősségi sorrendjének felállításával.

Én most nem kezdenék itt tréningezni senkit, de úgy foglalnám össze, hogy:

  • ami fontos és sürgős, az kerüljön a listátok elejére,
  • ami kevésbé fontos és sürgős, az közvetlenül mögé,
  • ami fontos, de nem sürgős, az a lista végére kerüljön.

Ez pofonegyszerűnek hangzik, és amikor belejön az ember, akkor már tényleg az is. Amire viszont az elején nehéz ráállni: elkülöníteni a fontosat a nem fontostól.

Az idő-management a hétköznapi életben is jól jön – ha viszont dolgoznotok kell nyáron, akkor életmentő funkciót tölthet be. Ilyenkor ugyanis nem engedhetitek meg magatoknak, hogy szétfolyjon a napotok!

Ha koncentráltabban dolgoztok, és a szokásos munka alatti pótcselekvéseket – például a napi háromszori kávészünetet – kiiktatjátok a napotokból, minimum egy órát spórolhattok.

Ez az egy óra pedig akár valamilyen programmal is telhet a nap végén.

Az idő-management mellett szóló másik érv, hogy így a hétvége hétvége marad: a feladataitokat meg fogjátok tudni csinálni hétköznap, és a szombat-vasárnap tényleg a pihenésé lehet. Az idővel megbarátkozni pedig csak egy kis gyakorlás kérdése.

Forrás:
giphy.com

2. Legyetek spontának!

Felejtsétek el a gondos tervezést és az alapos rákészülést, ha jót akartok magatoknak! Ha nincs meg bennetek a hajlandóság a spontaneitásra, akkor tényleg lőttek a nyaratoknak! Ha viszont képesek vagytok azonnal, gondolkodás nélkül élni a szembejövő lehetőségekkel, sokkal többet hozhattok ki a következő 3 hónapból, mint gondolnátok.

Mindig lesznek olyan programok, amik jónak ígérkeznek, de az utolsó pillanatban kaptok rá meghívást. Kerti parti, hétvégi buli a haverok balatoni nyaralójában vagy strand munka után? Eszetekbe ne jusson rajta gondolkozni! Mondjatok igent, menjetek, és érezzétek jól magatokat. Elvégre az aktív pihenés a legpihentetőbb.

3. Mindig legyen nálatok strandpapucs és fürdőruha!

Az előző ponthoz csatlakozva: sosem tudhatjátok, mikor lesz rá szükségetek. Ha nincs nálatok, plusz idő megy el azzal, hogy hazaugorjatok érte. (Amikor meg hazaértek, akkor persze gyorsan még elmosogattok, meg beraktok egy mosást, meg tónus szerint sorba rendezitek a piros körömlakkjaitokat – és máris elment 1-2 óra a pihenésből.)

Ha viszont nálatok van, bármikor készen álltok egy kis kikapcsolódásra. És most őszintén, egy tenyérnyire összehajtott fürdőruha és egy pár strandpapucs nem fér el bármelyikünk táskájában? Mindössze az évszázados felesleges holmikat kell kiszórnotok, és máris helye lesz a nyárnak a tatyóban.

4. Töltsetek minél több időt a szabadban!

Nem tudom, ti hogy vagytok vele, de engem iszonyatosan fel tud tölteni a napfény. Nem csoda, hiszen fontos szerepe van a szervezet endorfin-termelésében és D-vitamin-előállításában. A nap maga az élet. És akkor jön a zord valóság: ti egy öt négyzetméteres irodában ültök, aminek az ablaka egy tűzfalra néz – ha szerencsétek van. Ha nincs, akkor még ablak sincs a közelben. Ismerős helyzet. Been there, done that.

Forrás:
giphy.com

Igyekezzetek minél több időt tölteni a szabadban. BKV helyett inkább járjatok biciklivel a melóba, az ebédszünetet töltsétek egy parkban, és ha van rá lehetőségetek, dolgozzatok az iroda erkélyén vagy teraszán. Higgyétek el, rengeteget számít!

5. Időzítsétek jól a szabadnapokat!

Ha nem tudtok – vagy nem akartok – egy teljes hét szabadságot kivenni, valamennyi szabadnappal azért tudtok gazdálkodni. A péntekekre vagy hétfőkre időzített szabadnapokkal már lehet pár hosszú hétvégétek. Ha pedig gondban lennétek vele, hogy milyen jogaitok vannak a szabadsággal kapcsolatban, a VOUS jogásza, Lami Judit ebben a cikkben segít nektek.

6. Alakítsatok ki otthon egy nyári pihenősarkot!

Szerintem a nyár attól nyár, hogy a négy fal helyett kint lehet tölteni az időt. Ha van erkélyetek, teraszotok vagy egy kiülős sarkotok a körfolyosó gangján, alakítsátok át. Mojzes Nóri hétről hétre jobb tippeket ad nektek, és már az erkély dekorálásához is nyújtott pár szuper tippet. Néhány lampion, pár gyertya, egy kényelmes szék – és máris pihenősarokká változtattátok a helyet. Reggel keljetek fel fél órával előbb és a kávé+chill időt töltsétek a felpimpelt erkélyen. Este pedig zárjátok itt a napot. Rengeteg energiával fog feltölteni titeket.

Forrás:
giphy.com

+1 Döntsetek a pihenés mellett!

A pihenés elhatározás kérdése. Talán szájbarágósnak hangzik, de higgyétek el, az első lépés a kikapcsolódáshoz az elhatározás. Régen a pihenésre és az alvásra luxusként tekintettem. Ha időt akartam nyerni, leginkább ezekből vettem el pár órát.

Felnőtt fejjel jöttem rá, hogy a pihenés nem luxus, hanem létszükséglet.

A szervezeteteket nem terhelhetitek a végtelenségig. Ezért azt tanácsolom nektek is, hogy ha dolgoznotok is kell a nyári hónapokban, ne felejtkezzetek el a pihenésről sem. A kikapcsolódásnak ugyanúgy helye van a „fontos” tennivalók listájában.

Ajánlott cikkek