Az 1500 forintos top ára: napi 12 óra munka havi 40 ezer forintért, a terhes nőket kirúgják
A szervezet 251 olyan embert interjúvolt meg a felméréshez, akik a ruházati lánc ázsiai gyáraiban dolgoznak. Kiderült, hogy a körülmények nem mindig emberhez méltóak (hosszú munkaórák sötét, dohos helyiségekben, egy szusszanásnyi pihenőidő nélkül, éhbérért), ráadásul 12 kambodzsai ruhagyárból 11-ben bevett gyakorlatnak számít a terhes nők kirúgása. Bár az abortusz a 12. hétig legális az országban, a szegényebb sorban lévő nők életveszélyes otthoni módszerekkel próbálnak megszabadulni a magzattól, hogy megőrizhessék munkájukat.
A 12 gyár közül kilencnek a dolgozói számoltak be arról, hogy a szexuális zaklatás is a dolgozó nők mindennapjainak része, ez azonban senkit sem lep meg: a közvélemény egyszerűen úgy áll a kérdéshez, hogy sajnálatos eset, de az apák és a férjek feladata, hogy megvédjék lányaikat, komoly jogi következménye az ilyenek eseteknek általában nincs. Tovább nehezíti a helyzetet, hogy szakszervezetek sincsenek: a H&M-mel kapcsolatban álló munkaerő-kölcsönző cégek tulajdonosai több esetben a rendőrség segítségét kérték, hogy a dolgozókat védő szervezet ne alakulhasson meg.
Véres láb a kötelező magas sarkú miatt
Nagy botrányt kavart, mikor egy kanadai pincérlány lábát véresre törte a magas sarkú cipő, amely a Joey Restaurants nevű étteremlánc egyenruhájának kötelező eleme. A képet a cipőbaleset áldozatának egy barátnője, Nicola Gavins osztotta meg a Facebookon: kiderült az is, hogy az incidens következtében a lánynak egy lábujjkörme leesett, és más disznóságok is vannak a cégnél. De vajon mi a helyzet itthon? Szétnéztünk egy kicsit.
Nem a H&M az egyetlen cég, amely hasznot húz a nyomorból
Álszentség volna azt hinni, hogy a hasonló embertelen munkakörülmények csak a H&M neve kapcsán merülnek fel: többek között pl. az Adidas és a Nike is keveredett már korábban gyerekmunka-botrányba, illetve merült fel az, hogy a nők alacsony bérért, rettenetes körülmények között, gyakorlatilag alapvető emberi jogaiktól megfosztva robotolnak ezekben a fejlődő országbeli gyárakban, veszélyes, daganatos betegségeket illetve meddőséget okozó anyagokkal.
Nemrég felmerült, hogy az Apple kínai gyáraiban is rémes körülmények között készülnek az iPhone-tartozékok. Gyakorlatilag rendszeresen kerülnek elő hasonló csontvázak a multimilliárdos dollárbevételű gigacégek szekrényeiből.
Amikor a méltatlan, embertelen körülmények miatt a világcégeket felelősségre vonja egy-egy civil szervezet vagy éppen a közvélemény, a cégek képviselete mindig azt válaszolja, amit most a H&M is: a fejlődő országok munkakörülményeinek javítása egy hosszú távú folyamat, amelyen állításuk szerint régóta elkötelezetten dolgoznak.
Ezután rendszerint hangsúlyozzák, hogy az alacsony GDP-jű ázsiai országok gazdaságának kedvez, hogy a munkaerőt innen toborozzák maguknak, s ezzel a helyi gazdaság mellett voltaképpen az ország szegényeit is támogatják.
A szabadkereskedelem nem csak a fejlődő országokat zsákmányolja ki
Nem kell persze hozzá sok belátás és empátia, hogy átlássuk: erről természetesen szó sincs, a világcégek nem felebaráti szeretetből dolgoztatnak Ázsiában – vagy akár Kelet-Európában, mondjuk ki –, hanem mert az ázsiai munkaerő átlagosan huszadannyiba, a kelet-európai pedig ötödannyiba kerül a cégnek, így természetesen a profit is lényegesen markánsabb lesz a végén.
Bernie Sanders, vermonti szenátor és amerikai elnökjelölt élesen bírálja a szabadkereskedelmi egyezményeket, amelyek ezt lehetővé teszik. Felhívja a figyelmet többek között arra is, hogy ez a gyakorlat nemcsak a szegényebb országokat zsákmányolja ki, hanem közben a kevésbé jómódú, kiszolgáltatott helyzetben lévő amerikaiak munkaerőpiaci lehetőségeit is megnyirbálja, hiszen a nagy cégek nem őket fogják foglalkoztatni törvényben szabályozott minimálbérért és juttatási rendszer fejében, hanem inkább a jóval olcsóbb kambodzsai, kínai, indiai, vietnámi, malajziai, bangladesi stb. munkást fogják választani, akinek még csak megfelelő munkakörülményeinek biztosításával sem kell foglalkozniuk.
Az Economic Policy Institute becslése szerint pl. csak a Kínával folytatott kereskedelmi kapcsolatok miatt 2,7 millió amerikai állás veszett el, vagyis a szabadkereskedelmi egyezmények sem a fejlődő, sem a fejlett országok átlagembereinek nem kedveznek, kizárólag a felső 1 százalék – a leggazdagabb cégtulajdonosok – érdekeit szolgálják.
Bővebben a szabadkereskedelemről
A szabadkereskedelmi egyezmények veszélyeit Sanders egy rövid, magyar felirattal is ellátott videóban foglalja össze röviden, a felszólalás második felében a korábban említett világcégek – pl. a Nike – visszaéléseit is részletesen tárgyalva. A videóért kattintsatok ide!
Érdekesség, hogy az EU és az USA között tervezett szabadkereskedelmi megállapodásról épp tegnap, azaz május 24-én vitázott a magyar országgyűlés. Az egyezménynek számos, gazdasági szempontból vonzónak tűnő aspektusa is van, de összességében véve nagy az esélye annak, hogy a szegényeket kizsákmányoló multicégek hatalma tovább erősödne, illetve megjelennének a piacon az élelmiszerbiztonsági szempontból aggályos, olcsó, rossz minőségű, génmanipulált élelmiszerek, illetve egyéb termékek is, miközben sok magyar veszítené el a munkahelyét az olcsóbb keleti konkurencia miatt.
És mi újság a nők helyzetével, ha már ennek nyomán tört ki a botrány?
A felsorolt országok társadalmai erősen patriarchális jellegűek, ami azt jelenti, hogy a nők hátrányos helyzetben vannak a férfiakhoz képest: a bérük jóval kevesebb, mint férfitársaiké, illetve egy sor alapvető emberi jog sem illeti meg őket. Összességében véve elmondható, hogy a nyomor leginkább a társadalom hátrányos helyzetű tagjait érinti mélyen, ezért ma, amikor a fejlődő országok kizsákmányolásáról beszélünk, fontos külön is tárgyalni a leginkább kiszolgáltatott csoport, vagyis a nők és a gyerekek sorsát.
A helyzet sokáig a fejlett világban sem volt jelentősen más: ha megnézitek a Szüfrazsett című 2015-ös angol történelmi drámát láthatjátok, hogy 1912-ben Nagy-Britanniában is jelen voltak a kambodzsai H&M-gyár hétköznapi problémái: a nők rettenetesen alacsony bérekért, 8-10 éves koruktól halálukig dolgoztak a sötét, fülledt gyárakban, szabadság és szavazati jog nélkül, a legtöbbször a szexuális erőszaknak, de főnökük és férjük kényének-kedvének mindenképpen kitéve. Radikális, underground civil mozgalmakra volt szükség ahhoz, hogy a körülmények lassan változni kezdjenek, és az elkövetkezendő évtizedekben mind több és több országban szólhassanak bele az őket is érintő törvények meghozásába a nők.
A jelenlegi magyarországi munka törvénykönyve már igyekszik garantálni, hogy a gyereket vállaló nőket ne érhesse hátrányos megkülönböztetés a munkaerőpiacon, a kismamákat speciális munkajogi védelem illeti. E szerint a munkaviszony nem szüntethető meg a várandósság ideje alatt, valamint a gyermek 3 éves koráig, ha fizetés nélküli szabadságot vesznek igénybe a gyermek gondozása céljából (felmondási védelem), a gyakorlatban azonban rendszeresen előfordul, hogy hátrány éri a kisgyerekes anyákat a munkahelyükön.
A helyzet tehát mindenképpen jobb, mint Kambodzsában vagy más fejlődő országokban, de a teljes béregyenlőség és a kiegyensúlyozott képviseleti arány megvalósulása egyelőre olyasmi, amin még dolgoznunk kell.
