2016-ban egyre több dolgot árulnak el a Spice Girls volt tagjai arról, hogy tulajdonképpen mi is előzte meg a csapat végleges feloszlását. Rengeteg belső konfliktus és probléma lát napvilágot – ennek apropóján úgy döntöttem, engedek a csábításnak, és felkaparom magamon azt a régi sebet, ami ’98 májusában esett rajtam.
A családdal utaztunk haza egy vidéki kisvárosból, amikor az út első perceiben bemondták a rádióban azt a hírt, aminek soha nem kellett volna elhangoznia. Valahol a közelgő zápor-zivatar és az irreleváns meccseredmények között elhangzott, hogy Geri Halliwell kilépett a Spice Girlsből.
Valahányszor eszembe jut az az autóút, mindig rádöbbenek, hogy nehéz lehet kisgyerekes szülőnek lenni. Főleg akkor, ha a gyereked mániákus Spice Girls-rajongó, te össze vagy vele zárva órákra és épp bejelentették, hogy feloszlik a kedvenc zenekara.
De elárulom, gyereknek lenni is nehéz ebben a szituációban: épp feloszlik a kedvenc csajbandád, és te csak arra tudsz gondolni, hogy majd szimbolikusan le kell tépkedned a szobád faláról az összes Spice Girls-posztert, amint hazaértetek.
Igen, az óriásposztereket is.
Nem, a Peter André-poszter maradhat – ő nem volt a csapat tagja.
Apukám a gyereknevelés útvesztőjéből egy esetlen kérdés fonalát követve próbált meg kitalálni:
Megálljunk fagyizni? – kérdezte.
Egyperces néma csend apa halva született ötletéért.
A sírás hangerejét még semmi nem tekerte fel rajtam annyira, mint az az egy kérdés.
Hogy megálljunk-e fagyizni???
Apa… Nekem épp komoly problémáim vannak, te meg próbálod őket elbagatellizálni holmi fagyizgatással. 10 éves vagyok – ne csináljunk már úgy, mintha csak 8 lennék.
18 évvel később…
Azóta eltelt 18 év. Hogy fáj-e még? Fáj. Végre önálló, pénzkereső ember vagyok, vehetnék magamnak Spice Girls-koncertjegyet – de a Spice Girls nem koncertezik többé. Illetve koncertezgetnek néha, de az nem ugyanaz. Nincs igazság a Földön.
Oda a nagybetűs STÍLUS
Holdjárók, csőtopok, trapéznadrágok, képtelen frizurák, susogós melegítőaljak, csillámpor. Hol vannak ezek már…
’98-ra végre szignifikáns számú holdjáró(nak érzékelt) cipőt sikerült kihisztiznem édesanyámtól, erre mindennek vége. Új együttesek, új korok, új szelek, új trendek, új cipők.
Nyilván egyik sem ér fel az aranykorhoz, amikor a Spice Girlök voltak a divat alfái és ómegái.
Sokakkal ellentétben én nem arra a kérdésre kerestem a választ, hogy Geri Halliwell miért bugyiban áll a színapdra – hanem arra, hogy miért nem vehetem fel ugyanazt az iskolába?
Gátlástalanul vásároltam az ezüst pufikabátokat, vastag talpú fehér cipőket és az angol zászlós sortokat, hogy lássák rajtam: én vagyok a pluszegyedik tag. De ha nincs Spice Girls – akkor menőzés helyett csak egy ízléstelen senkiházi vagyok.
A merchandise magasiskolája
Ha őszinte akarok lenni, mielőtt a csapat bejelentette volna a feloszlását, úgy éreztem, bejött az élet. Abban az évben ugyanis apukám Angliában dolgozott – mi pedig kimentünk utána.
Anglia magyar gyerekként 1998-ban, a Spice Girls-láz kellős közepén? Egész éves karácsony.
Volt egy kis napi keretem, amit mindig arra költhettem, amire akartam – és mivel már 5 pennyért is mesés Spice Girls-ös rágót lehetett kapni hozzá csomagolt, nyállal felragasztható tetoválással, úgy éreztem, megütöttem a főnyereményt. Rengeteg olyan dolgot vásároltam, ami apukám szerint a „felesleges szar” kategóriába tartozott – de aztán az idő engem igazolt: ezek a dolgok a mai napig megvannak egy külön dobozban. Poszterek, tetoválások, kivágott újságcikkek, könyv, képeslap, matrica, Spice Girls-logós csillámpor-stift.
Ti mikor szerettetek utoljára valamit ennyire? Na jó, elismerem, hogy elmebeteg vagyok, de mivel nem veszélyeztetek másokat a viselkedésemmel, egyelőre szabadlábon mászkálhatok.
A márkák és a sztárok közti együttműködések még gyerekcipőben jártak, amikor ez az 5 nő már úgy csapatta a nevükkel és arcukkal fémjelzett termékek eladását, mint senki más. Említhetném a Pepsit, vagy a Chupa Chupsot, de tegyük a kezünket a szívünkre:
az Impulse SPICE spray volt a csúcs.
A TÖKÉLETES karácsonyi ajándék 1998-ban – vagy idén. Amikor még gyártották, úgy fújtam magamra, mintha nem lenne holnap. Pedig lett – a gyártást meg beszüntették. Ha láttok egyet a Vaterán, szóljatok! Licitálni is úgy fogok, mintha nem lenne feneke a pénztárcámnak. Ha csak rágondolok, már érzem az illatát az orromban…
Girl Power!
Még sehol nem volt az Always #LikeAGirl kampánya, Papp Virág sem készített még feminista üzenetet hordozó táskákat, és Ema Watson He for She című beszéde is csak a jövő zenéje volt, amikor a fűszeres csajok már térdig gázoltak a női egyenjogúságot hirdető mocsárban.
Ha anno lett volna Instagram, a Girl Power felkiáltás szerintem a leggyakrabban használt hashtaggé vált volna. És az együttes nem csak üres frázisként dobálózott a felkiáltással.
„Nincs szükségünk pasikra, hogy irányítsanak minket – mi magunk irányítjuk az életünket” – hangzott el válaszként egy rádióinterjúban egy betelefonáló kérdésére. Ámen.
Kifakult idolok
Mint említettem, ma is nagyon szívesen elmennék egy igazi Spice Girls koncertre. A lányok időről időre felélednek ugyan, és felrebbennek a pletykák a nagy visszatérésről (sőt olykor ténylegesen koncerteznek is) – de ez már nem ugyanaz.
Valaki mindig bomlasztja a csapatot – jelenleg például Victoria Beckham és Mel C hátrált meg a 2016-ra tervezett nagy közös visszatéréstől. Úgy tűnik, a Spice Girlsben tényleg nem volt akkora az összhang, mint ahogy azt kívülről hittük.
Mára már mindegyik lány boldognak, kiegyensúlyozottnak, sikeresnek tűnik – de Geri Halliwell távozása nagyjából olyan hatással volt a csapat tagjaira, mint egy elfuserált szakítás: jellegtelen szólókarrierek, a stílus útvesztőiben elvesző karakterek.
Mindegyikük olyan, mintha az Azkabanban töltött volna egy évet dementorok társaságában: az együttes tagjai az én szememben mind csak árnyékai régi önmaguknak. Most is nagyon szépek – de pont az a karakter veszett ki belőlük, amitől olyan „fűszeresek” voltak. Anno a sikerük egyik titka az volt, hogy mindenki megtalálta a csapatban azt a tagot, akivel azonosulni tudott – én viszont már egyikükben sem ismerek magamra.
Szomorú felismerés ez, de hagyom, hogy fájjon. Időről időre jó meglevegőztetni ezt a sebet: elővenni a közel húsz évvel ezelőtti gyűjteményemet, és turkálni a régi kincseimben. Most viszont ideje továbblépnem: szerintem visszaragasztom a ragtapaszt a helyére, és türelmesen megvárom, amíg feloszlik a One Direction. Akkor majd megértitek.
