Egyéb kategória

Félre az olajkapszulákkal! Egyétek egyenesen az üvegből!

Eszembe jutott, hogy anyukám gyerekkorában még bevett szokás volt, hogy szájon át vették be a ricinusolajat. És mikor először szagoltam ricinusolajat, rögtön megértettem, hogy miért fut fintorba édesanyám arca az emlék hatására. Erre nem szembejön velem egy cikk, hogy öblögessünk olajjal?
vous - 2016.05.29.
Félre az olajkapszulákkal! Egyétek egyenesen az üvegből!

Noha mi inkább másra használjuk a ricinusolajat, régen gyomorbántalmakra használták, de a Women’s Health írója szerint elég bármilyen olajat öblögetni a szátokban mindennap, hogy egészségesebbek legyetek. Az olaj ugyanis, mint egy mágnes, kiszippantja a szájüreg összes rejtett zugában megbúvó bacilusokat, aminek következtében csupa jó dolgot tapasztalhattok. Például fehérebbek lesznek a fogaitok, az ínyetek egészségesebb lesz, megelőzitek az állkapocsfájdalmakat, így felvehetitek a harcot a pattanások és a migrén ellen is.

Forrás:
pexels

„Először olívaolajat használtam, és szörnyű volt, olyan érzés volt, mintha zsírdarabot lötykölnék a számban, de aztán kókuszolajra váltottam, és jelentősen kellemesebb érzés volt” – írja, majd hozzáteszi, bármilyen növényi, hidegen sajtolt olaj megfelel a célra.

Ő már egy éve folyamatosan csinálja, napi szinten 5–20 percen keresztül tartja a szájában az olajat, öblögeti, míg zuhanyzik, tesz-vesz reggel, a végén pedig a szemétbe köpi. Megvan az eredménye, fogorvosa megdöbbent, hogy mennyivel egészségesebbé vált az ínye, és úgy látja, a fogai is fehérebbek lettek. Apropó, itt megnézhetitek, melyek a legkárosabb dolgok a fogatokra, és vegyétek komolyan az ínyvérzést is, mert veszélyesebb, mint gondolnátok!

Ti mit gondoltok erről? Kipróbálnátok?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.