Egyéb kategória

Így nézett ki Marilyn Monroe a gimnáziumban – ti felismernétek?

1941-ben egy napsütéses délutánon 800 fiatal özönlött a Ralph Waldo Emerson Gimnázium udvarára egy közös fotó miatt. A kép sok életerős mosolyt örökített meg, a fiúk kabátban, a lányok gyönyörű blúzokban ragyognak. Az ezt követő években mindenki elindult, hogy felépítse a saját életét – az egyik mosolygó diákból pedig pár év múlva a világ első számú szexszimbóluma lett. Vajon kiszúrjátok a fotókon a fiatal Marilyn Monroe-t?

vous - 2016.06.10.
Így nézett ki Marilyn Monroe a gimnáziumban – ti felismernétek?

Marilyn azok közé az örökzöld ikonok közé tartozik, akikről hiába tudtok mindent, sosem ismeritek őket igazán. A képen még csak tizenöt éves volt, de már sok nehézségen volt túl: több hivatalos gyámja is volt – egyik közülük paranoid skizofrén, így nem lehetett túl jó társaság. Nem csoda, hogy a fiatal lány elfordult a valóságtól, és azzal töltötte mindennapjait, hogy arról álmodozott, egyszer még híres színésznő lesz. Négy évvel a fotó készítése után meg is tette efelé az első lépéseket: szerződést írt alá a 20th Century Foxszal, és megindult a híressé válás útján – írja a LittleThings.

Most megláthatjátok, milyen volt fiatalkorában Norma Jeane Mortenson, akiből később az egész világ által ismert Marilyn Monroe lett. Ti felismeritek a képen?

Forrás:
littlethings

Tudjuk, hogy ilyen messziről nem könnyű, szóval itt egy kis segítség:

Forrás:
littlethings

Még mindig nem? Akkor itt már tuti:

Forrás:
littlethings

Ó, igen. A jellegzetes Marilyn-féle szőke haj ekkor még nem létezett, Norma Jeane-nek göndör barna haja volt. A mosoly azonban már ismerős lehet: már ekkor benne rejlett mindaz a tehetség és intelligencia, ami később a világ egyik legnépszerűbb szexszimbólumát jellemezte.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.