Egyéb kategória

4 mítosz, amit sürgősen felejtsetek el a kávéról!

Minden elgyötört elmének szent ital a kávé, és megváltás a reggeli kómásoknak. Olyannyira, hogy vizsgaidőszakban már akkor is iszom, ha amúgy tudom, hogy nem segít – a placebohatás mégis megvan.

vous - 2016.06.11.
4 mítosz, amit sürgősen felejtsetek el a kávéról!

Nem ez az egyetlen dolog, amivel megtévesztjük magunkat a kedvenc fekete italunk kapcsán, több mítosz is kering ugyanis a kávéról, amit sokan elhiszünk. Ezeket hoztam el nektek, a Lifehacker pedig mindről lerántotta a leplet.

1. mítosz: A kávé dehidratál

Ittam már én úgy a sokadik kávémat, hogy közben azt sakkoztam gondolatban, hogy vajon elég vizet ittam-e már aznap, legalábbis eleget ahhoz, amennyit a kávé hajtott ki belőlem. Néha összeaszott mazsolának láttam magam képzeletben, de szerencsére ez a félelmem alaptalannak bizonyult.

Kiderült ugyanis, hogy igaz, hogy a kávénak van vízhajtó hatása, azonban, mivel a kávé maga is vízből áll, így tulajdonképpen napi három csésze kávé három csésze víznek felel meg.

Forrás:
StockSnap/Caio Resende

2. mítosz: A kávé kijózanít

Nem tudom megszámolni, tinédzserkoromban hányszor hallottam kissé ittas barátokat arra kérni, hogy szerezzek kávét, tudnillik hitték, hogy kijózanító hatással bír. Elárulom, a kávé nem józanít, de most már tudományos alapja is van.

Kiderítették, hogy a kávé egyáltalán nem józanít, de legalább felfrissít. Azonban egyáltalán nem jó ötlet koffeint és alkoholt juttatni egy időben a szervezetbe. A kávétól ugyanis frissebbé válnak az emberek, ám tévesen azt hiszik, józanok, így vakmerőbbé válnak, tulajdonképpen friss részegen ülnek be az autóba, és indulnak útnak.

Katyvasz van a fejetekben kávék terén?

Semmi gond, elárulom, ezzel sokáig én is így voltam, csak pislogtam, ha kérdezték tőlem, hogy milyen kávét kérek, és olyan szavakkal dobálóztak, mint az americano, cortado, white flat vagy macchiato. Ha ti is így vagytok ezzel, akkor Fanny infografikája a különféle kávétípusokról nagy hasznotokra lesz.

A csodaszép grafikát itt találjátok!

3. mítosz: Az eszpresszóban több a koffein, mint egy kapucsínóban

Jó kérdés, vajon melyikben van több koffein. A kutatások szerint egyforma mennyiség van mindkettőben, mivel ugyanabból a kávéból készülnek, a különbség a készítés – nyomás, víz mennyisége, adalékanyagok – módjában van.

Forrás:
StockSnap/Maria Shanina

4. mítosz: A kávé gátol a fejlődésben

Mókás sztori, de a 20. században volt egy kávéalternatíva, ami pörkölt búzakorpából, melaszból, búzából állt, és hogy betörjenek a piacra, lejárató kampányba kezdtek a kávé ellen. Azt híresztelték, hogy a kávé nagyon káros, kivonja a csontokból a kalciumot, és a gyerekek megállnak majd a növekedésben. Ennek, persze, semmiféle alapja nincsen, eddig ezt még semmilyen tanulmány nem támasztotta alá. Napi 3 csésze kávét bárki nyugodt lelkiismerettel megihat: kutya baja sem lesz.

Apropó, tudjátok, milyen kávé illik a személyiségetekhez? Na és arra kíváncsiak vagytok, hogy Eszter hogyan szokott le a Starbucksról és tért át az új hullámos kávékra?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.