Egyéb kategória

A hercegnők és menyasszonyok után végre megérkezett a kocka Barbie

Én kislánykoromban rengeteget babáztam, és úgy látom, hogy ez a mai napig nem ment ki a divatból. A rengeteg hercegnő után láttunk már plus-size és néger babát is, most pedig megérkezett a kockalányok álma: a játékfejlesztő Barbie! 

vous - 2016.06.17.
A hercegnők és menyasszonyok után végre megérkezett a kocka Barbie

2014-ben a Mattel játékgyártó cég egy szerencsétlen lépést tett, amikor kiadta az új Barbie könyvet: Én is lehetek számítástechnikai mérnök! Ugyanis ez a publikálás ahelyett, hogy ösztönözte volna a lányokat, épp az ellenkezője történt. Barbie-nak ugyanis férfisegítségre volt szüksége, hogy a számítógépét vírustalanítsa. Gondolhatjátok, hányan örültek ennek a női mérnök ábrázolásának…

Erre válaszul a cég bocsánatkérésképpen megígérte, hogy minden Barbie-történet inspirálni fogja a lányok fantáziáját és egy erős női képet fog kialakítani bennünk. Szerencsére a Mattel betartotta az ígéretét, hisz a legújabb mérnök Barbie babák már a boltok polcain sorakoznak – írja Hello Giggles.

Úgyhogy mostantól ahelyett, hogy Barbie a pasik segítségére várna, már önálló és eléggé talpraesett ahhoz, hogy egyedül is megoldja a problémáit. Meg tudja kreálni a saját játékait, úgyhogy viszlát, kockapasik, nem kelletek többé!

Nézzétek meg ti is a kocka Barbie-t!

Objektum doboz

Objektum doboz

Nektek hogy tetszik ez az új Barbie?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.