Egyéb kategória

„Aki kategorikusan kiköti, hogy roma származású gyereket semmiképp nem szeretne, inkább ne fogadjon örökbe”

Vannak, akiknek nem adatik meg, hogy saját gyermekük szülessen. Ilyen esetben sokan élnek az örökbefogadás lehetőségével, úgy is, hogy akár éveket kell várni, mire valaki szülő lehet. Mi a különbség a nyílt és a titkos örökbefogadás között? Miért fontos, hogy toleránsak legyenek a leendő szülők? Bogár Zsuzsával, az Ágacska Alapítvány munkatársával beszélgettem az örökbefogadásról.

vous - 2016.08.14.
„Aki kategorikusan kiköti, hogy roma származású gyereket semmiképp nem szeretne, inkább ne fogadjon örökbe”

Magyarországon az örökbefogadásra a helyi TEGYESZ-nél (Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálat) kell jelentkezni. Ilyenkor a leendő szülőknek nyilatkozniuk kell, hogy milyen kikötéseik vannak az örökbe fogadott gyermekkel kapcsolatban. Elkezdődik a procedúra, amely nagyjából 2-3 hónap alatt zajlik le. Ilyenkor el kell végezni egy tanfolyamot, papírokat kell benyújtani, pszichológiai beszélgetésen kell átesni. Végül a helyi gyámhivatal állítja ki az alkalmassági határozatot.

Sokan bele sem vágnak az örökbefogadásba, hisz számos történetet hallani, hogy évekig várnak a szülők, mire felajánlanak nekik egy gyermeket. Zsuzsa szerint sok függ attól, hogy mennyire toleránsak a szülők.

„Ha alkalmasnak találták az örökbefogadót, kezdődik a várakozási idő, amely akár három-négy év is lehet. Ha mindenképp egy gyönyörű, egészséges, fehér bőrű gyermeket szeretne örökbe fogadni a pár, akkor számolnia kell vele, hogy hosszú ideig húzódhat a dolog. Míg ha azt mondják, hogy elfogadnak betegséggel rendelkező, korrigálható, kicsit nagyobbacska, esetleg roma származású babát, akkor akár fél évre is csökkenhet a várakozás.”

Forrás:
istock

A legkényesebb téma: származás

Nem mehetünk el szó nélkül a származás kérdése mellett. Talán ez a legkényesebb téma a gyermekkel kapcsolatban. Mire van lehetősége a szülőknek? Egy az egyben megmondhatják, ha például nem akarnak roma származású babát?

„A származást ma már nem szabad megkérdezni. Sem az örökbe adó anyától, hogy milyen származású a gyermek, sem az örökbefogadóktól, hogy milyen származású babát szeretnének. Ha valaki ennek ellenére is ragaszkodik hozzá, hogy nem szeretne mondjuk roma származású gyermeket, akkor van lehetősége az egyéb kikötés résznél feltüntetni ezt az igényét. Mivel a vér szerinti apa az esetek 95%-ában ismeretlen, így sokszor a gyermek származásáról sincs információ.

Aki nagyon kategorikusan kiköti, hogy roma származású gyereket semmiképp nem szeretne, az inkább ne fogadjon örökbe. Ennyire toleránsnak kell lennie a leendő szülőknek.

Titkos és nyílt örökbefogadás

Meg kell különböztetnünk a titkos és a nyílt örökbefogadást. Ha valaki megszerzi az alkalmassági határozatot, választhatja mindkét örökbefogadási formát. Nagyon ritka az olyan pár, akik ragaszkodnak hozzá, hogy csak nyílt vagy csak titkos örökbefogadást szeretnének. Zsuzsannát arról kérdeztem, hogyan zajlik a két folyamat, mik az előnyök és a hátrányok az egyik és a másik esetben.

Árvák hercege  Irving, John Cartaphilus Könyvkiadó

Irving, John, Árvák hercege
Forrás:
Alexandra

„A titkos örökbefogadás állami rendszeren keresztül zajlik. A lényege, hogy nem ismeri egymást az örökbe fogadó és az örökbe adó szülő. Információt kaphatnak a vér szerinti szülőről az örökbefogadók, de nevet, címet vagy bármi olyan adatot, ami alapján azonosítható lenne az örökbe adó fél, nem adhat ki a közvetítőszervezet. A titkos örökbefogadás előnye és hátránya is, hogy a gyermek nem az első napokban kerül az új családhoz. Azért lehet előny, mert így már lehet látni a gyereken, hogy milyen karakter lesz, milyen lesz a temperamentuma, viszont hátrány, hogy az örökbe fogadó szülők nem a kezdetektől fogva nevelik.”

Zsuzsanna szerint a nyílt örökbefogadás kezd egyre népszerűbb lenni. Sokaknak fontos, hogy a kezdetektől ők neveljék a picit.

„A nyílt örökbefogadásnál találkoznak a gyermek vér szerinti szülei az örökbefogadókkal. Ebben az esetben az anya nem az állam, hanem az örökbefogadók javára mond le a gyermekről. A leendő szülők már a terhesség alatt figyelemmel követhetik a baba fejlődését, akár még a szülésen is részt vehetnek. Az sem mellékes, hogy az ismertségnek köszönhetően, ha van rá igény, a későbbiekben is tudják tartani egymással a kapcsolatot.

Sokan félnek, hogy mi van akkor, ha váratlanul felbukkan a vér szerinti anya.

Az alapítványunk 13 éves történetében nem volt hasonló eset, úgy gondolom, alaptanok az ilyen félelmek.”

600

„Nem voltam felkészülve, hogy mások anyukája is lesz” – élet egy nevelőszülő lányaként

Én abban a kiváltságban részesültem, hogy van családom, aki felnevelt, és mind a mai napig képes biztos hátteret nyújtani nekem, amiért örökké hálás leszek. Ellenben nincs mindenki ilyen szerencsés helyzetben. A hétköznapok angyalai azok az emberek, akik úgy döntenek, hogy magukhoz veszik ezeket a gyerekeket, és addig nevelik őket, amíg tehetik. Ilyen angyal az édesanyám is, aki tulajdonképpen nevelőszülő – írja szerzőnk, Szandi, akinek korábbi cikkét ide kattintva olvashatod.

Ki lehet örökbe fogadó szülő?

Természetesen örökbe fogadó szülő sem lehet akárki. „A házastársak előnyt élveznek örökbefogadásnál, de persze nem kizáró ok, ha valaki egyedülálló. Az alsó korhatár 25 év, ennél fiatalabbak nem kaphatnak gyermeket. Fontos az is, hogy 45 évnél nem lehet nagyobb a korkülönbség az örökbe fogadó szülő és a gyermek között. Az örökbefogadóknál szükséges, hogy környezettanulmányt végezzenek. Így kiszűrhetőek a szélsőséges esetek, amikor nem alkalmasak a körülmények egy gyermek felnevelésére.”

Van, amikor minden készen áll a baba érkezésére, a kicsit mégsem az örökbe fogadó szülők viszik haza.

„Nyílt örökbefogadásnál volt olyan esetünk, amikor a vér szerinti anya és az örökbe fogadó szülők a terhesség hetedik hónapjában összeismerkedtek. Végigcsinálták az anyukával a szülésig hátralévő időt, ultrahangra jártak, vitaminokat vettek, stb. Ott voltak a szülésnél is, majd a vér szerinti anyuka úgy döntött, hogy mégis megtartja a babát.

Szülés előtt nem lehet lemondani a gyermekről, így az anyukának szíve joga felülbírálni korábbi döntését. Persze a gyermeknek az a legjobb, ha a saját családjában nevelkedik, csak az örökbe fogadó szülőknek borzasztó trauma egy ilyen vesztesség.

Ezért szoktuk javasolni az örökbefogadóknak, hogy óvatosan ismerkedjenek, barátkozzanak, mert előfordulhat, hogy mégsem ők viszik haza a babát.

Ajánlott cikkek