Egyéb kategória

Micsoda? Alkoholfürdő az új őrület?

Ha szóba kerül a borozgatás, nektek is rögtön a szombat esti buli ugrik be, igaz? Nos, Japánban nem egészen ez a helyzet, itt ugyanis egy teljesen új őrület kapott szárnyra, az alkoholfürdő!

vous - 2016.10.04.
Micsoda? Alkoholfürdő az új őrület?

Már a '20-as évek partivilágában is gyorsan fogyott az alkohol, így nem csoda, hogy a mai napig előkerül (legalább) egy üveg bor, ha buliról van szó. Japánban viszont nem csak a jó hangulat miatt olyan népszerű ez az ital. Az utóbbi időben ugyanis egyre több ember dönt úgy, hogy ivás helyett inkább beleöntik az alkoholt a kádba, és megfürdenek benne. Ez pedig olyannyira elterjedt lett, hogy már hotel is nyílt ilyen szolgáltatásokkal az országban!

A Hakone Kowakien Yunessunban különböző szaké- és vörösborforrásokat hoztak létre, ahová kényelmesen beülhettek, és közben még ihattok is valamit. Nyugi, szerencsére nem a medencéből, a hotelben ugyanis széles a választék akkor is, ha csak megkóstolnátok a különlegességeket. A vendégek viszont leginkább az alkoholfürdő miatt térnek be ide, a dolog pedig már a sztárok körében is egyre népszerűbbé válik. Nemrég például Hilary Duff árulta el, hogy a 29. szülinapja alkalmából kipróbálta a szakéfürdőt.

Objektum doboz

Objektum doboz

De vajon honnan származik az alkoholpancsolás ötlete? Az egész a gésákhoz vezethető vissza, akik úgy vélték, ha borral vagy szakéval telitöltött kádban fürödtök meg, sokkal ragyogóbb és hidratáltabb lett a bőrük.

Ti kipróbálnátok ezt az új őrületet?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.