Egyéb kategória

A lány, aki nem adta fel: amputálták a lábát, mégis balerina lett

Egy életerős lány történetét hoztuk most el nektek, aki nem mondott le az álmairól, kerüljön ez bármibe is. Esete mindenki számára példamutató lehet, mert küzdött a céljaiért, még akkor is, amikor 9 éves korában amputálni kellett a lábát. Mára balerina lett belőle.

vous - 2016.10.06.
A lány, aki nem adta fel: amputálták a lábát, mégis balerina lett

Ismerjétek meg Gabi Shullt, akinél 9 éves korában diagnosztizáltak rákot, emiatt pedig elvesztette a jobb lábát. Álmairól viszont sosem mondott le, táncos akart lenni. Édesanyja a Popsugarnak mesélt arról, hogyan nyűgözte le őt Gabi akaratereje ás vált belőle is egy azok közül a bátor kislányok közül, akik felhívták a figyelmet egy szörnyű betegségre.

Objektum doboz

Mivel a rák a lány térdét támadta meg, egy különleges műtétnek köszönhetően a combjához operálták a lábszárát, így lehetőséget kapott arra, hogy a bokáját úgy használja, mintha a térde lenne. A lábára pedig olyan művégtagot csatolhatott, aminek végét úgy alakították ki, hogy ha sokat gyakorol, balettozhasson vele.

Gabinak azonban nem állt meg a szeretete a tánc iránt a balettnél. 15 évesen mindent kipróbál, amit csak tud, hiszen nincs akadály az álmai beteljesítése előtt! Nézzétek meg ti is, milyen csodálatosan táncol!

Objektum doboz

Címkék: #balett #rák #tánc
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.