Egyéb kategória

Forradalmi találmány, ami minden cukorfüggő életét megváltoztatja

A mértéktelen cukorfogyasztás az egyik legnagyobb probléma manapság az emberek életében, ám most itt egy új találmány, amely talán gátat szabhat ennek.

vous - 2016.10.08.
Forradalmi találmány, ami minden cukorfüggő életét megváltoztatja

Be kell vallanom, én már most tudom előre, hogy biztosan a pokolra fogok jutni. Mindezt mire alapozom? Arra a rengeteg mennyiségű cukorra, amelyet képes vagyok belelapátolni a kakaómba, a teámba vagy a kávémba. Ráadásul gondoljatok bele, van, hogy ezeket mind megiszom egy nap… Ja, és persze azt sem felejthetem ki a történetből, hogy nem ám valamelyik egészségesebb fajta cukorról van szó, hanem a jó öreg fehér kristályról.

bio gabi 21 nap

Bio Gabi tippjei a cukor helyettesítésére

Biztosan tudjátok, hogy számtalan egyéb egészségesebb édesítő közül választhattok a cukor helyett. Ha rögtön a mézre gondoltatok, már jó nyomon jártok, de tudnotok kell róla, hogy barátja a rátok rakódó zsírpárnáknak, hiszen cukortartalma nagyjából megegyezik a fehér cukoréval – bár glikémiás indexe, fruktóztartalma miatt, egy leheletnyivel alacsonyabb. Emellett sajnos ásványianyag-tartalma is minimális, a fogakra pedig, ragacsos állagából kifolyóan, még a cukornál is károsabb.

Akkor mit válasszatok? Bio Gabi, aki a 21 NAP – Pont neked program táplálkozási szakértője volt, itt összegyűjtött nektek pár lehetőséget.

Ha átérzitek a „problémámat”, biztosan ismeritek azt a kis ördögöt is, aki ilyenkor mindig suttogja a fülünkbe, hogy: ELÉÉÉG, ELÉÉÉÉG LESZ MÁÁÁÁÁR! Oké, oké, oké, eljött a mértékletesség ideje, ugyanis feltalálták számunkra a megoldást, amellyel korlátozhatjuk a cukorfogyasztást.

A találmány egyenesen Németországból érkezik, egy ipari tervező munkája a: Minuspoon. Pontos magyar fordítás még nincs a termékre, de a neve így is elárulja a lényegét, ez egy „mínuszos kanál”. A teáskanál funkciója, hogy 30%-kal csökkentse a bevitt cukor mennyiségét azáltal, hogy a megszokott alak helyett az evőeszköz belseje felfelé domborodik, így kevesebb terméket tudtok vele felvenni. A dizájnerdarab tehát nem iktatja ki az összes fehér cukrot az életetekből, de biztosan elindít egy egészségesebb élet irányába.

Objektum doboz

Objektum doboz

Objektum doboz

Ha még szeretnétek több képet látni a kanálról, akkor kattintsatok IDE.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.