levél írás nehézség

Ha most azt mondanám, írjatok levelet, menne? Nehezebb, mint gondoljátok!

Most őszintén, mikor írtatok utoljára kézzel levelet? Sőt, egyáltalán írtatok valaha klasszikus levelet? Tudjátok, amit megírtok, borítékba raktok, megcímeztek, aztán feladtok a postán. Bármelyik csoportba is tartoztok, az biztos, ha most azt mondanám, tessék szépen leülni és levelet írni, meggyűlne vele a bajotok. És hogy ezt honnan tudom? Mert én, kérem szépen, a mai napig aktív postára járó levelező vagyok, és nekem se mindig könnyű.

Aki már írt és kapott kézzel írt levelet, pontosan tudja, mennyire tud ez manapság hiányozni a mindennapokból, aki pedig csak állami szervektől kapott eddig életében borítékot, talán el se tudja képzelni, milyen az, ha a szüleitől, barátaitól, esetleg szerelmétől érkezik egy lezárt boríték, aminek a belsejében csupa-csupa kriksz-kraksz betű és izgalom van.

Levélírás terén duplán szerencsésnek mondhatom magam.

Egyfelől abba a generációba tartozom, akik még tudják, mekkora segítség, ha van náluk ceruza a Walkman mellett a táskában, ültek napokat a rádió és tévé előtt, hogy felvegyék a kedvenc számaikat, de az okostelefont is pont úgy használjuk, mint azok, akik már az anyaméhben is iPhone-ról hallgatták Mozartot.

Szóval, az én gyerekkorom szerves része volt a levelezés. Nemcsak az órai papírfecni-dobálós (tényleg, mostanában ez hogy megy? Messengeren?!), de a másik iskolába elment barátoknak küldős, és persze ami a mai napig meghatározó számomra, a nyarat vidéken töltős, Pestre szakadt szeretteimnek írogatós.

csoki

„Te kettőre emlékszel, de valójában tizenhatot ettél meg belőlem” – egy csoki őszinte levele

Vannak helyzetek, amikor szeretünk szemet hunyni afölött, hogy hányszor is nyúlunk édesség után, vagy nyalunk bele a mogyorókrémbe, csak úgy, random, két saláta között. Kár, hogy ezt a csokik másképp látják. Játsszunk el a gondolattal, milyen lenne, ha a csokoládék beszélni tudnának? Ha tollat ragadnának, és megírnák nekünk azt, amit a hozzájuk való függőségről gondolnak?

A teljes levelet ITT elolvashatjátok.

Gyerekként olyan nyaraltatásba jártam, ahol nem volt telefon és számítógép, így a szülőkkel mindig levélben tartottuk a kapcsolatot. Ez pedig azóta sem változott ott, ahogy az sem, hogy még mindig lejárok nyaranta 2-3 hétre. És bizony változatlanul levelezem. Ami pedig számomra is meglepő, hogy mióta nem vagyok egyetemista, így a kézzel írás szinte teljesen eltűnt a mindennapjaimból, számomra is sokkal nehezebb megírni egy levelet, mint korábban. 

De miért olyan nehéz manapság levelet írni?

Ha a Facebook-csethez szokott ember leül levelet írni, igenis fura, hogy a toll nem szalad annyira gyorsan a papíron, mint az ujj a klaviatúrán. Sőt, a jól bejáratott rövidítések és szmájlik is nevetségesnek tűnnek, mikor nem a monitorról néznek vissza ránk. És ezek még csak a formai nehézségek. Ami tényleg sokkal bonyolultabb, összedni a gondolatokat és mondanivalót. Hiszen ha az ember egész évben Facebookon, e-mailben és különböző cseteken tartja a kapcsolatot a hozzá közel állókkal, akkor teljesen megváltozik a kommunikáció.

Gondoljatok csak bele, akárkivel is éltek együtt, biztos, hogy beszéltek napközben, így már arról is leszoktunk, hogy a nap végén össze kelljen szednünk és értelmes mondatokba sűrítenünk, mi történt velünk az elmúlt 8-10 órában.

Levelek Lilynek
Levelek Lilynek
Forrás:
Alexandra

Sőt, ha egy rég nem látott baráttal találkozunk, akkor is ritka az, hogy arra kényszerülnénk, hogy ténylegesen elmeséljük, mik voltak az elmúlt idő eseményei. Hiszen úgyis pont elég információt kapunk a másikról Facebookon keresztül ahhoz, hogy nagyjából onnan folytassuk, ahol a másik legfrissebb posztja véget ért.

És akkor egy ilyen helyzetbe egyszer csak ülj le, és írd le kézzel, hogy mi történt veled az elmúlt 3-4-5-7 stb. napban, úgy, hogy érdeklődj a másik iránt, regálj arra, amit ő írt, fejezd ki, hogy mennyire hiányzik, és ez legyen azért egy egész kerek levél, ami nem egy kisregény.

Szóval, nagyjából 17 éves levélírói tapasztalatommal még én is gyakran ott ülök a papír felett, amin csak két sor van, és mégis több rajta a kisatírozás, mint a betű.

De mit kezd a levélírással valaki olyan, aki szinte soha nem írt levelet?

Forrás:
iStock

Erről a barátom tud nektek beszámolni, aki azóta vált nyári levélíróvá, miután összejöttünk, és az egyik első dolgom az volt, hogy közöljem vele: nyáron három hétre elmegyek gyerekeket nyaraltatni, csak postai levél útján érsz el.

„Levelet írni valóban nehéz, de meglepően hamar bele lehet jönni. Mikor négy éve először szembesültem a feladattal, szinte azt sem tudtam, hogy fogjak hozzá. Azóta sokkal könyebb, de néha így is előfordul, hogy egy fárasztó nap végén 'rá kell magam venni' az írásra, mert amit ma nem küldök el, az csak két nap múlva ér oda. Ráadásul oda kell figyelni a postára is: mikor van az utolsó ürítés, hopp, ezt lecsúsztam, de a Nyugatinál a nagy posta nyolcig nyitva, hurrá. A logisztikától eltekintve viszont baromi jó levelet írni, és főleg kapni. Meg várni is.

Az elolvasásra rákészülök, nem a villamoson nyitom ki, mint a Messengert, hanem leülök valahol, szánok rá öt percet. Az egész sokkal bensőségesebbnek érződik, mint a csetelés. És egész máshogy kell írni is.

Ráadásul arra is jó, hogy az ember elgondolkodjon a napján, hátrébb lépjen, megnézze más szemszögből is; kicsit talán olyan, mint a klasszikus naplóírás. Ez valószínűleg elég unalmasnak hangzik, de egyáltalán nem az, sőt. Egy jól megírt és -válaszolt levél egy kis pluszt is hozzánk ad, jobban figyelünk egymásra, mint egy átlagos hétköznap.”

Írjatok ti is levelet!

Szóval, hazudnék, ha azt mondanám, a levélírás is olyan, mint a karácsonyi ajándék, hogy jobb adni, mint kapni, de kapni tényleg annyira jó, hogy csak ajánlani tudom. Néha akár játékból is, írjatok egymásnak, a családotoknak vagy a szerelmeteknek levelet, mert semmihez nem fogható ezeket a kézzel írott emlékeket évekkel később elővenni. És abban is biztos vagyok, hogy nagyobb eséllyel fogjátok ezeket egyszer újraolvasni, mint a 10 évvel ezelőtt érkezett e-maileket.

Ugyanúgy, ahogy még mindig gyakrabban nézegetjük az előhívott fotókat, mint a rég elfeledett mappákat a számítógépünkön...