Egyéb kategória

Egy kitalált sztori tette tönkre a modell életét

Heidi Yeh karrierje szuperül alakult néhány évvel ezelőtt, azonban rövidesen nemcsak a munkája, de az egész élete tönkrement egy reklámforgatás miatt. A modellről ugyanis nem sokkal később szárnyra kapott egy kitalált történet, ami az egész világot bejárta!

vous - 2016.11.08.
Egy kitalált sztori tette tönkre a modell életét

Szerintem még ti is láttátok 2012-ben azt a képet Heidiről a Facebookon vagy a Twitteren, ami egy szimpla kampányként kezdődött. A fotóval egy kozmetikai klinikát reklámoztak, és még csak nem is hatalmas plakátként jelent meg, hanem egy magazinban, így a lány számára egyértelmű volt, hogy az olvasók tudni fogják, ez nem valóság.

A képen ugyanis Heidi szerepelt egy férfivel, és három gyerekkel, akiket casting során válogattak be a reklámba. Vagyis semmi rokonság nem volt közöttük, a cél mindössze az volt, hogy a plasztikai műtéteket reklámozzák vele. A „házaspár” szuperül nézett ki a fotón, a gyerekek arcát viszont úgy szerkesztették meg, hogy csúnyácskák legyenek, majd hozzáadták a címet: „Az egyetlen dolog, ami miatt aggódnod kell, hogyan magyarázod el a gyerekeknek”.

Forrás:
youtube.com

Aztán hirtelen elterjedt a sztori, miszerint a fotón egy igazi család szerepel, a férj pedig csak azután szerzett tudomást a plasztikai műtétről, hogy megszülettek a gyerekek. Aztán a történet folytatódott: a férfi elvált a feleségétől, beperelte, és meg is nyerte az ügyet. Persze az egésznek semmi valóságalapja nincs, de a világ minden pontján elterjedt a mese, aminek a következményeit Heidi szenvedte meg.

Az ismerősei, barátai, sőt, még a családja is megvádolta azzal, hogy plasztikáztatta magát, pedig a lány állítja, ilyen nem történt. A legrosszabb számára azonban az, hogy a karrierje is tönkrement, hiszen azóta nem alkalmazzák modellként, ráadásul az állandó pletykák miatt a barátja is elhagyta. A lány most igyekszik terjeszteni a történetét, hogy felhívja a figyelmet arra, a kitalált sztorik mennyire tönkretehetik valaki életét.

Objektum doboz

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Otthon

A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
Otthon
A fiatalok nyitottabbak az impulzusvásárlásra, az idősebbek hosszabban terveznek – így vásárolnak bútort a magyarok
vous - 2026.07.02.
A fiatalabb és idősebb korosztályok eltérő módon közelítik meg a bútorvásárlást: míg az idősebbek elsősorban személyesen vásárolnak, hosszabban terveznek és jobban támaszkodnak az áruházi szakemberek tanácsaira, addig a fiatalok nyitottabbak az online csatornákra, piacterekre és az impulzus alapú döntésekre. A JYSK megbízásából készült országos reprezentatív kutatás szerint ugyanakkor minden generációra igaz, hogy a bútorvásárlást továbbra is megfontolt, tudatos döntésként kezeli.