VOUS-színteszt: ti felismeritek a legsötétebb árnyalatot? Derítsétek ki!

VOUS-színteszt: ti felismeritek a legsötétebb árnyalatot? Derítsétek ki!

Míg egyesek képesek elkülöníteni a napsárgát, a mézsárgát, a citromsárgát és az aranysárgát, addig mások szerint az összes szimplán „csak” sárga. Pedig ha akarjuk, ha nem, a színek ennél összetettebb dolgok. Van kedvetek letesztelni, ti mennyire látjátok az árnyalatbeli különbségeket?

Azok a fránya árnyalatok...

Emlékeztek még az arany-fehér, kék-fekete ruha őrületre? Igen, két táborra osztotta az internezetőket egyetlen ruha: míg egyesek fehér-arany csíkosnak látták, addig mások fekete-kék kombónak. Az óriási ruhaláz után a magyarázat sem maradt el: a ruha színei az emberi érzékelés határán voltak. Hogy mit is jelent ez? Azt, hogy egy fényképezőgéphez hasonlóan az agyunk is próbálta a környezeti fényviszonyok alapján értelmezni az adott tárgyat, így a ruha színét láthattuk akár kék-feketének vagy fehér-aranynak is.

Nem kell azonban csíkos ruha ahhoz, hogy kisebbfajta vita alakuljon ki amiatt, ki milyen színeket lát. Gyakran előfordul a VOUS szerkesztőségében is, hogy míg valaki a lazacszínt lazacnak látja, addig azt más ember csak szimplán narancssárgának. Pedig állítólag a férfiak nem ismerik ezt az árnyalatot... 

Van kedvetek egy kis színteszthez?

Összeállítottunk egy mini színkvízt, ahol a feladat nem más, mint hogy ismerjétek fel a legsötétebb árnyalatot a képen! A legsötétebb árnyalat és a néhány fokkal világosabb árnyalatok közötti apró különbséget leginkább a kiváló színérzékkel rendelkező emberek tudják elkülöníteni, másoknak okozhat fejtörtést ez a feladvány. Derítsétek ki, ti melyik csoportba tartoztok!

Kezdődjön a tesztelés!

Objektum doboz