Mind azt hisszük, hogy pontosan tudjuk, hogyan érzünk a környezetünkben lévő emberek iránt. Léteznek azonban olyan pszichológiai tesztek, amikből olyasmiket tudhatunk meg magunkról és érzéseinkről, amikre nem is számítottunk. Ilyen például ez a videó, ami színek segítségével ébreszt rá bennünket arra, hogy hogyan is vélekedünk valójában a barátainkról.

A teszt lényege, hogy el kell képzelnetek egy születésnapi bulit, amin lelkesen várjátok az érkező vendégeket – őket pedig különböző színekbe fogjátok sorolni. Majd egyszerre két meghívott is beállít, az egyik sárga, a másik pedig kék felsőt visel. Ezután el kell döntenetek, hoy ők kik lennének a baráti körötökből. Az, hogy melyik színről melyik barátotok jut eszetekbe, sok mindent elárul arról, hogyan is éreztek irántuk valójában.
Akit a képzeletetekkel sárga felsőbe öltöztettetek, egy olyan ember, aki igazán boldoggá tesz benneteket, és akivel könnyű beszélgetni, mivel jól megértitek egymást. A kék ruhát viselő vendég ezzel ellentétben olyasvalaki, akihez nehéz közel kerülnötök, és akin sokszor azt érezitek, hogy kissé távolságtartóan viselkedik veletek.
Persze a buli eközben nem áll meg, mialatt mi a barátság kérdésein merengünk, még több ember érkezik. Az a barát, akit piros pohárral a kezében képzelünk el, egy ambiciózus személyiség, aki képes motiválni bennünket. Míg az a vendég, aki zöld poharat ragadott, olyan személy, aki képes megnyugtatni bennünket a legstresszesebb időszakokban is.
Ezután lassan elérkezik az ajándékozás ideje. Azt a barátot, aki sárga csomagolópapírt választott, egyenesnek, őszintének és logikus gondolkozásúnak tartjátok. Míg aki lila papírban nyújtja át nektek az ajándékát, egy misztikus és kiszámíthatatlan személyiség, aki híres a kreativitásáról.
Nos lányok, sok újdonságot megtudtatok a barátaitokról?