Egyéb kategória

„Szeretem az embereket, de azt nem, ha hozzám érnek” – üdv a kaktuszemberek világából

A feng shui szerint a kaktuszok velejéig romlott, gonosz növények: felkeverik a rossz energiákat és tönkreteszik az életünket. Nyilván. Szerintem viszont csodálatosak. Nekik sikerül az, ami nekem nem: elérik, hogy senki ne nyúljon hozzájuk. Ha valamit utálok, az az ismeretlen emberek túlzott közelsége. 

vous - 2017.01.21.
„Szeretem az embereket, de azt nem, ha hozzám érnek” – üdv a kaktuszemberek világából

Hadd szögezzem le rögtön az elején: nem vagyok szociopata. Nemcsak a családommal szeretetteljes a viszonyom, de vannak barátaim, haverjaim is. Az emberi kapcsolataim részét képezi az együtt töltött idő, a közös élmények, a jóban-rosszban együtt levés, sőt, az is, hogy ha úgy érzem, azt mondom:

szeretlek. Igen, akár egy barátomnak is – pedig ez nem egy bevett szokás.

Ezt nemcsak szóban, de tettekben is kifejezem. Tehát hangsúlyozom:

nem az emberekkel van bajom. Szeretem az embereket. Azt viszont nem, ha hozzám érnek.

Egy egymást körbepusziló baráti társaság engem teljesen leizzaszt. Az ölelkezéstől szintén lefagyok. De továbbmegyek: már attól meghalok kicsit belül, ha valaki túl közel áll hozzám. Számomra a reggeli tömeg bármilyen BKV-járaton egyenlő a horrorral. Hogy hogy érzem magam bizonyos szituációkban? Így:

Amikor gyerekkoromban arcon akartak csipkedni az öregek

Objektum doboz

Amikor valaki öleléssel szeretne támogatni egy nehéz pillanatban

Objektum doboz

Amikor nekem kéne valakit öleléssel támogatnom egy nehéz pillanatban

Objektum doboz

Amikor ismeretlen társaságba csöppenve azt látom, hogy mindenki puszival köszön egymásnak

Objektum doboz

Amikor véletlenül valaki keze az enyémhez ér a villamoson

Objektum doboz

Amikor elkezdődik az összeölelkezve szelfizés a buliban

Objektum doboz

Amikor megkérdezi a barátnőm egy fesztiválon, hogy nem megyünk-e beljebb a tömegbe

Objektum doboz

Szóval ha el akarjátok képzelni az intim szférámat, valami ilyet képzeljetek el: 

Objektum doboz

Ajánlott cikkek