Egyéb kategória

Tom Hardy milliókat bukott legújabb sorozatával, a Tabooval

Ha egy film főszereplői között ott van Tom Hardy, az nekem már szinte fél siker. Ezzel a gondolattal pedig nem vagyok egyedül, hiszen legújabb sorozatát, a Taboot már rengetegen várták világszerte. Most viszont mégis úgy tűnik, hogy a színész milliókat bukott az ötlettel.

vous - 2017.01.23.
Tom Hardy milliókat bukott legújabb sorozatával, a Tabooval

Tavaly rengeteg szuper sorozatra kattantunk rá, és azt is tudjuk már egy ideje, hogy idén mikbe érdemes belevágni. Sokan a Tabut is erre a listára tették; ez Tom Hardy legújabb alkotása, aminek nemcsak főszereplője volt, de az egész sztorit ő írta apjával együtt, és a produceri feladatok is rá maradtak. A színész nagyon sok időt, pénzt és energiát ölt a történetbe, ami az 1800-as évek elején játszódik, és egy férfiről szól, aki 10 év után visszatér Afrikából, hogy örökségét megóvja a társaságtól, akik meg akarják szerezni. 

Objektum doboz

Bár a színész több jelenetben is levetkőzött (sajnos nem teljesen, bár elmondása szerint ő simán benne lett volna), a sorozat mégsem lett akkora durranás, mint remélték. Sőt, valójában Tom Hardy kétmilliót bukott is vele; a készítés ugyanis 10,4 millió fontba került, míg a bevétel 8-nál megállt. Persze a DVD-kiadásból és letöltésekből még jöhet be pénz, de egyelőre nem túl fényes az arány – írja a Daily Mail.

Objektum doboz

Ti nézitek a sorozatot? Nektek hogy tetszik eddig?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
Világ
HorrorWeeks: 666 négyzetméteren kel életre a horrorfilmek világa a KÖKI-ben
vous - 2026.10.30.
Október 30-án nyitja meg kapuit a HorrorWeeks a KÖKI Bevásárlóközpontban. A 666 négyzetméteren kialakított, bejárható horrorélmény élethű filmes kellékekkel, hátborzongató figurákkal és részletgazdag díszletekkel várja a látogatókat november 29-ig. A rendezvény a SuperNova Events és az Event Structure közös szervezésében valósul meg, a különleges látványvilágról pedig a magyar filmes kellékgyártó műhely, a WAIK PROPS gondoskodik.

Otthon

Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
Otthon
Ipari építkezés: a jó szervezés már a tervezőasztalnál kezdődik
vous - 2026.10.26.
Egy gyártócsarnok vagy raktár felépítése nagy döntés, amelynek következményei hosszú évekre meghatározzák egy vállalkozás működését. A sikerhez nem elég a jó terv: a műszaki igényeket, a szabályokat, a költségkeretet és a kivitelezés menetét is össze kell hangolni. Ha valamelyik részlet kimarad, annak később ára és időveszteség lehet.