Ha dédapáinknak elmeséltük volna, hogy a 21. században a pozitív gondolkodásra mint életforma hirdetésére egy egész iparág fog épülni, motivációs előadók sokaságát megteremtve, valószínűleg jól kinevettek volna minket – kezdi a cikkét Mariann, aki a VOUS vendégszerzői felhívására jelentkezett. A következő sorokban Bognár Mariann írását olvashatjátok.
Érdekes kérdés az, hogy pontosan mikor is nyert ekkora teret magának a pozitív gondolkodás tudománya, a keresd a jót mindenben, és soha ne add fel az álmaid életérzése. Vajon ténylegesen használ-e ez a gondolkodásmód? Segít a céljaink elérésében? Mikor jön el a pont, amikor már kifejezetten káros az ember személyiségére mindez?
Másfél évvel ezelőtt elhatároztam, hogy elkezdek komolyabban foglalkozni a pozitív gondolkodás területével.
Hiteles kísérleti alanynak tituláltam magamat, mert egy jó Bakhoz méltón néha egy szomorú cigányprímás illett volna a gondolataim mellé, a jövőképem meg hasonlított a Titanic utolsó órájához.
Szinte mindenért aggódtam, ami rengeteg energiát felemésztett, így hát egyértelműen változtatnom kellett. S akkor, egy takarításnál, véletlenül a kezembe akadt egy könyv, dr. Joseph Murphytől a Tudatalattid csodálatos hatalma. Milyen furcsa címe van, gondoltam magamban, de hát miért is ne olvasnék bele? Úgy sincs jó pár hónapja se munkám, se pasim, se pénzem. Persze a kisördög morgott bennem, hogy ugyan, mi újat tud mutatni ez a könyv, mikor a csapból is motivációs idézetek folynak, innen-onnan csapkodják nekünk a boldogság döntés kérdése és a soha ne add fel frázisait.
Virágzik a self-help biznisz – de vajon mi nyerünk vele, vagy rajtunk nyerészkednek?
„Aki elhiteti velünk, hogy a munka megspórolható, és elég pusztán pozitív megerősítésekkel teleplakátolni a lakást, az egészen biztosan csak a felszínt karcolgatja…” – írja Barok Eszter egy korábbi cikkében, amit teljes egészében ITT olvashattok el.
Hogyan is zajlott a folyamat?
A könyv nagyon egyszerű gondolkodással bírt, amitől azért el kellett vonatkoztatni. De mégis ez az út volt az, amely először is megértette velem, tényleg mennyire fontos, hogy szeresd magadat. Enélkül olyan nekikezdeni az új, mindent elérő éned megalkotásának, mintha tészta nélkül akarnál krumplis tésztát csinálni – semmi értelme.
Beláttam, hogy egy-két állandó, felesleges aggodalmat egyszerűen abba kell hagyni. Akkoriban nem szerettem tükörbe nézni, hiszen annyi dolog nem stimmelt az életemben, s mindezért nagyon haragudtam magamra. S mikor ez tudatosult bennem, és kiiktattam, mintha egy mázsás súlyt eresztettem el volna a hátamról. Tényleg igaz, hogy ahogy te viszonyulsz magadhoz, úgy viszonyul hozzád a világ is.
A második lépés a hit volt abban, hogy most már minden a legjobban alakul. Ez talán a legnehezebb része.
A sokunkban rögzült, biztonságos pesszimizmusra berendezkedett gondolatokhoz képest olyan lehetetlen dolognak tűnhet a pozitív gondolkodás, mint egy szánkóval lecsúszni a Mount Everest tetejéről.
Murphy után felkutattam más motivációs előadók, személyiségfejlesztők könyveit, előadásait is. Abbahagytam a panaszkodást, elkezdtem jótékonykodni, szeretettel fordulni másokhoz, elhinni, hogy minden rendben lesz. Összeírtam akkor tíz teljesen lehetetlennek tűnő célt (egy jó állás egy barátságos cégnél Szombathelyen, egy kedves kis lakásba költözni, megtalálni az igazit, legyen egy kis zongorám, legyen egy autóm…). Most eltelt másfél év, a tízből az utolsó két héttel ezelőtt teljesült, amikor átvettem a slusszkulcsot az én kis járgányomhoz.
De mi van, ha tényleg beleőrül az ember?
Hamar akkora változást sikerült elérnem, ami szó szerint elképesztő volt. De aztán jött megint egy nehezebb időszak, s szépen lassan „visszacsúsztam”. Az élet úgy hozta, hogy néha ételre sem volt pénzünk, s szinte minden nap csak lemondásból állt. Akkor hiába olvastam újra a könyveket, nem segített. Viaskodott bennem a „de igenis légy pozitív, mert muszáj, mert akkor lesz minden jó” és a „hogy a fenébe legyek pozitív ilyen egzisztenciális gondok mellett?” érzése, amibe majdnem beleőrültem. Rájöttem, a nagy boldogsághajszolás tényleg lehet ártalmas is, ha nem tudjuk megfelelően kezelni.
Almási Kitti klinikai szakpszichológus előadásán hangzott el az a gondolat, amire akkor a legnagyobb szükségem volt: a változást nem szabad sürgetni.
Nem lehet egyik napról a másikra boldognak lenni, meg kell tanulni türelmesnek lenni. Lassan, de biztosan fejlődni, különben az ember csak áltatja saját magát, elnyomja magában a rossz dolgokat, ami különböző testi-lelki tünetekhez vezet.
A pozitív gondolkodás így visszatekintve sokkal összetettebb dolog volt, mint aminek régen gondoltam, és sajnos nem is lehet egy-egy bölcs mondattal leírni a működését. Nehéz munka átállítani az agyunkat optimista üzemmódba, de úgy gondolom, teljes mértékben megéri. Persze mindemellett teret kell adni néha egy kiadós káromkodásnak is.
Legyél te is a VOUS vendégszerzője!
Van jó témátok? LEGYETEK A VOUS VENDÉGSZERZŐI!
A VOUS-lányok olvasói cikkeket keresnek, segítsetek megtalálni a legjobbakat! 😉 Ha szívesen kipróbálnátok magatokat vendégszerzőként, van olyan történetetek, amit megosztanátok más nőkkel, akkor eljött a ti időtök!
A részletekről mindent megtudhattok ITT!
