Egyéb kategória

Olyan szép a… lelked! – Sztárpasik, akikkel megnyernénk a főnyereményt

Egészen objektíven megegyezhetünk abban, hogy a következő pasik egytől egyig nagyon jóképűek... A mondat végére akár pont is kerülne, de akkor ez az írás meg sem született volna. Az alábbi öt pasi ugyanis túlmutat a szexiségen. Velük tutira megnyernénk a főnyereményt.

vous - 2017.03.07.
Olyan szép a… lelked! – Sztárpasik, akikkel megnyernénk a főnyereményt

Szóval megvan a pasi, aki külsőre fiatal „álendölon”, de mégsem a ti szintetek? A jó hír az, hogy őket most el is felejthetitek, az alábbiakban pont ezen pasik kontrasztjáról lesz szó. A nagybetűs Pasikról, akiknek a lelke is szexi.

Ian Somerhalder – a bolygó kapitánya

Az első helyezett nem is lehetne egyértelműbb. Ian Somerhalder a leghelyesebb vámpírsrác, akit valaha képernyőn láttunk. Amikor pedig nem Damon Salvatoreként igéz meg minket azokkal a gyönyörű szemeivel, bolygókapitányosat játszik. A „játszik” szó ez esetben nem elég konkrét, tulajdonképpen ő maga A bolygó kapitánya.

Nem tudnék olyan szervezetet, olyan ügyet említeni, ahol Ian ne segítene. Mondhatni, ezzel ő is így volt, ezért 2010-ben megalapította a The Ian Somerhalder Foundationt ezzel létrehozva egy olyan alapítványt, ami nem csupán egy ügy mellett áll. Az ISF által támogatott ügy többek között az állatvédelem, állatmentés, fajtamentés, környezetvédelem, de az energiatakarékosság is az egyik fő profiljuk. Gyerekeknek szerveznek táborokat, mert a fiatalokat is szeretné bevonni a bolygómentésbe.

David Beckham – az APA

Bár többoldalú jótékonyságról az ő esetében is beszélhetnénk, David Beckham mégsem ezért került fel a listára, és nem is azért, mert tehetséges sportember – bár ezt nem is igazán tudnám megítélni. David Beckham híresen nagyszerű édesapa. Emlékeztek még, amikor babaruhát varrt Harpernek? De az is elég szimpatikus, ahogy fiaival poénkodik a közösségi oldalakon.

David Beckham a majdnem tökéletes férfi. Mi a gond vele? Nem a mi férjünk.

Forrás:
Depositphotos, GQ, H&M, instagram, Esquire, PC Wllart

Ashton Kutcher – a politikus

Ő az a pasi, akire ha már csak ránézünk, tudjuk, hogy igazi főnyeremény. Túl azon, hogy baromi szexi és hogy magas, olyan huncut kisugárzása van, aminek nehéz ellenállni, nem is kell.

Ashton még 2010-ben akkori feleségével, Demi Moore-ral közösen hozott létre egy alapítványt a gyermekrabszolgaság és az emberkereskedelem ellen, szerencsére válásuk sem akadályozta meg abban őket, hogy tovább küzdjenek az ügyért. Olyannyira nem, hogy a színész 2017 februárjában az amerikai kongresszusban is felszólalt.

Objektum doboz

Ryan Reynolds – a vicces

Igazán nagy „szerencse”, hogy a Deadpool című film kapcsán megmutatkozott Ryan Reynolds fantasztikus humora. Kismillió cikket találunk vicces Twitter-bejegyzéseiről. A humor szikrája ott pislákolt már a Buliszerviz film idején is, de a Deadpool hozta ki belőle az állatot. Elég végigpörgetnünk Ryan Instagramját, nem kérdés, hogy baromi jó fej színész, férj és apuka.

Neymar Jr – focista, de nem úgy!

Kérlek titeket, ne keressetek Neymarról régebbi képeket a neten, mert egy hatalmas rejtély lenne, hogy miért ő szerepel a listán (és miért nem Cristiano Ronaldo). Neymar Jr jelenlegi külseje, tehetsége és nem tipikus focistaviselkedése miatt kerül erre a listára.

Mint ahogy a legtöbb focistát, szegényt Neymart is nők ezrei ostromolják, így eshetett meg az, hogy 19 évesen már apa lett. Az akkor 17 éves Fernanda Barrosót, egykori barátnőjét ejtette teherbe, és bár a páros már nincs együtt, botrányoktól mentes a kapcsolatuk. Közösen nevelik kisfiukat, Davit. Idilli.

A 25 éves Neymar egyébként az egyetlen olyan brazil sportoló, aki valaha szerepelt a Time magazin címlapján, 2015-ben ő volt a világ legdrágábban eladható játékosa. Respekt.

600

„Egy szép tekintetű, de üresfejű srácot láttak bennem” – az élet férfimodellként sem könnyű

Ha még nem hallottátok a nevét, az arca akkor is ismerős lehet. Videoklipekben, reklámfilmekben, plakátokon szerepel. Itthon a legkeresettebb magyar férfimodellek közt tartják számon, mégis két lábbal a földön áll.

Csitári Gergellyel készült korábbi interjúnkat ide kattintva olvashatjátok.

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.