Egyéb kategória

Most már hivatalos: készül az Agymenők spin-off sorozata, főszerepben a fiatal Sheldonnal

Az Agymenők sorozat már a 10. évad közepét tapossa, a sztori pedig úgy tűnik, sikeresebb, mint valaha. Legalábbis ezt bizonyítja a tény, hogy a CBS csatorna hivatalossá tette: készül a spin-off sorozat.

vous - 2017.03.14.
Most már hivatalos: készül az Agymenők spin-off sorozata, főszerepben a fiatal Sheldonnal

A főszereplők jó döntést hoztak, amikor sok évvel ezelőtt leszerződtek az Agymenők készítőivel, ma már ugyanis ők a világ legjobban kereső sorozatszínészei. De ettől még nem szálltak el, hiszen nemrég például az öt főszereplő (Penny és a négy srác) hajlandóak voltak bizonyos összegről lemondani a fizujukból, csakhogy a másik két lány is több pénzt kaphasson. Ez azért tényleg nagyvonalú volt tőlük!

retro-sorozat-jobaratok

Szavazzatok, nektek ki a kedvenc sorozatszereplőtök

Amikor teszek-veszek a lakásban, mindig elindítom valamelyik régi sorozatomat a laptopon, csak hogy legyen egy kis háttérzaj. Ez általában a Dokik vagy a Jóbarátok szokott lenni, és bár ezerszer hallottam minden poént, mégis imádom őket. Egy felmérés most kiderítette, az utóbbi sorozatból ki a britek kedvenc szereplője, ez pedig minket is megihletett!

Szavazni IDE kattintva tudtok.

A sorozat népszerűségét a tévécsatorna alaposan kihasználja, ugyanis hivatalossá vált: a The Big Bang Theory spin-off készülőben van. A sztori a 9 éves Sheldont fogja bemutatni, amint épp gimibe készült, és azt, hogyan éldegélt a családjával Kelet-Texasban.

A projekt nagyon gyorsan halad, ugyanis már a főszereplők castingja is lezajlott. Sheldon anyukáját Zoe Perry fogja alakítani, ami egy kicsit vicces, tekintve, hogy az ő édesanyja a való életben Laurie Metcalf – aki a jelenleg futó TBBT-sorozatban a fizikus srác anyját alakítja. És persze a nagy kérdés, hogy ki alakítja majd a kicsi Sheldont: a készítők választása Iain Armitage-re esett.

Objektum doboz

Jim Parsons, Sheldon megtestesítője egyébként részt vesz a sorozat készítésében, mint producer, és többször is narrálni fogja a történteket, mint felnőtt Sheldon. Persze az még kérdéses, hogy mikor is készül el az első epizód, de azt már tudni, hogy félórásak lesznek a részek – írja a Variety.

A statisztikák alapján az eredeti sorozat nagyon népszerű, és már tervben van, hogy még két évaddal meghosszabbítják a szereplők szerződését. Ettől függetlenül ha engem kérdeztek, az Agymenők az első néhány évadban volt igazán vicces és eredeti, az utóbbi időben kicsit ellaposodott. Míg anno minden héten rögtön néztem az új részeket, addig most szinte „erőt kell vennem magamon”, hogy a felhalmozódott epizódokat elkezdjem ledarálni.

Forrás:
Agymenők

És ti hogy vagytok vele? Fogjátok nézni a spin-off sorozatot, vagy inkább maradtok az eredetinél?

Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.