Egyéb kategória

A 13 Reasons Why szereplője bevallotta, ő is gúnyolt másokat a gimiben

A 13 Reasons Why című sorozat felforgatta a világot! Egy olyan sorozatot kaptunk, amire eddig még nem igazán volt példa, minket magával ragadott az első évad. Nemrég a sorozat Tonyja, Christian Navarro meglepő nyilatkozatott tett magánéletéről.

vous - 2017.06.07.
A 13 Reasons Why szereplője bevallotta, ő is gúnyolt másokat a gimiben

Christian Navarro a 13 Reasons Why Tonyja a Popsugarnak adott egy hosszabb interjút, amiben beszélt magánéletéről, és a sorozat második évadáról is elárult pár infót. A 13 Reasons Why sorozat komolyan foglalkozik az bullyinggal, a tinik közötti zaklatással, erre épült az egész első évad, és a folytatásban is erre számíthatunk. 

„Ha nincs más, ami összetartsa a közösséget, a bántalmazás ragasztóként működik” - interjú Jármi Éva pszichológussal

„Bárkiből lehet áldozat, ha másnak látják a többiek” – interjú Jármi Éva pszichológussal

Gonoszkodó pletykák, vécébe nyomott fejek, az internetre bosszúból feltett intim fotók – az általános és középiskolás diákok legalább tizede esik áldozatul valamilyen formában a kortársak bántalmazásának. A bullyingnak is nevezett jelenségről dr. Jármi Éva pszichológussal beszélgettünk.

Christian Navarro bevallotta, ő maga is gúnyolt másokat a középiskolában. 

Nem titok, különösen a díjátadók óta, hogy nem vagyok egy magas gyerek. A középiskolában gúnyoltak érte, de hamar rájöttem, ha én gúnyolok másokat, akkor engem nem fognak. 

Objektum doboz

Amikor kikerültem a középiskolából, rájöttem, hogy nem kifizetődő másokat gúnyolni. Nem kedveltek az emberek; ha bunkó vagy, ne várd, hogy szeressenek. Úgyhogy úgy gondoltam, a legjobb módja, hogy megkedveljenek, hogy abbahagyom a szemétkedést.”

Christian a sorozat második évadáról is mesélt, elmondta, nagyon reméli, hogy a második évadban igazságot szolgáltatnak Jessicának. 

A második évad, azt hiszem, egy kicsit jobban feltárja majd a többi szereplő perspektíváját az eseményekről (az első évadról), a tárgyalásról. Azt gondolom, leginkább a megtorláson lesz a hangsúly.

Objektum doboz

Érdekesség, hogy a színésznek a sorozat miatt kellett megszereznie a jogosítványt, hiszen emlékeztek, Tonyt rengetegszer láthattuk a Mustanggal. A színész azt is elárulta, hogy nemrégiben szakított barátnőjével, jelenleg szingli! 

Várjátok a 2. évadot? 

Címkék: #13 reasons why
Ajánlott cikkek

Top cikkek

Világ

Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
Világ
Különleges nézőpontból mutatja meg a BudaPartot az idei fotópályázat nyertes alkotása Több mint 130 pályamű közül választották ki a legjobb képeket
vous - 2026.07.28.
Lezárult a BudaPart ötödik alkalommal meghirdetett fotópályázata, amelyre idén több mint 130 alkotás érkezett. A pályázók a városnegyed építészeti formáit, különleges részleteit és vízparti hangulatát örökítették meg. A háromfős szakmai zsűri döntése alapján az első helyezést Bődi Zoltán alkotása nyerte el.

Otthon

Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
Otthon
Így frissítik otthonaikat a magyarok: a kisebb kiegészítők mellett az ágyak és kanapéágyak iránt is nőtt a kereslet
vous - 2026.10.15.
A rendszeres otthonfrissítésben a tárolók és a lakástextilek kapják a főszerepet: a JYSK megbízásából készült piackutatás szerint a megkérdezettek 40 százaléka évente vagy gyakrabban vásárol tárolókat, 37 százalékuk pedig lakástextileket. A vállalat magyarországi értékesítési adatai eközben a nagyobb bútorok iránti kereslet erősödését is jelzik: az előző pénzügyi évben az ágykeretek forgalma 45,9, a kanapéágyaké 38,3 százalékkal nőtt az azt megelőző pénzügyi évhez képest. A választásban a személyes tapasztalat is meghatározó: a kutatás résztvevőinek közel fele a kipróbálást fontosabbnak tartja az inspiráló látványnál.